Jenei Imre szerint azok a csapatok jutottak be a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásába, amelyek megérdemelték, a bajnoki címért pedig még nagy csatározásra számít a folytatásban.
2017. március 08., 16:492017. március 08., 16:49
2017. március 08., 19:542017. március 08., 19:54
A Steauával BEK-győztes edző, korábbi román és magyar szövetségi kapitány azonban a Krónikának nyilatkozva arra is figyelmeztetett, hogy egykori bukaresti csapatának esélyei nem fognak javulni, ha továbbra is „felkészületlenül” lép pályára, különösen az olyan riválisokkal szemben, mint amilyen a Dinamo vagy a Craiova, amely tetszetős, fiatalos, kapura törő, gyors futballt játszik.
Többekkel ellentétben a Kolozsvári CFR-t a hat pont levonásával járó büntetése miatt nem tartja fő esélyesnek a bajnoki címre, ugyanakkor a Viitorul szerinte kihasználhatja az alapszakasz-győzelméből adódó előnyét, mert ha Gheorghe Hagi edző fel tudja „spannolni” tanítványait, „azok a gyermekek játszani fognak”, és senkinek sem lesz könnyű dolga ellenük. Az Astrával kapcsolatban megjegyezte, hogy egy tapasztalt csapat, 2-3 klasszis játékossal a keretében, ugyanakkor nem számít címvédésre az idei szezonban.
A sokáig élmezőnyben tanyázó Medgyesi Gaz Metan, mint ismeretes, az utolsó fordulóban Craiován elveszített mérkőzése miatt esett ki a top hatosból. Jenei szerint mentálisan veszítették el playoff helyüket, mert mint vallja: „nem lábbal futballozunk, hanem ésszel”. „Legalábbis így kellene” – tette hozzá, megjegyezve, hogy az alsóházban szintén kiélezett csatákra számít, ahol a jelenleg sereghajtó Marosvásárhelyi ASA bennmaradásáért szurkol.
A versenykiírást illetően ő is igazságtalannak tartja a rájátszásban alkalmazott pontfelezést, és szerinte egyáltalán nem kellett volna a külföldi mintát átvéve alapszakaszra és rájátszásra felosztani a bajnokságot. „A színvonalat illetően voltak nagyon jó és nagyon gyenge mérkőzések az alapszakaszban. Akik az élen zártak, adtak valamit a romániai labdarúgásnak, de nem eleget” – állapította meg Jenei.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!