
Fotó: MTI
2011. január 24., 09:252011. január 24., 09:25
Az első két, csíkszeredai öszszecsapás után még döntetlen volt az állás (az első meccset 4-2-re nyerte a HSC, a másodikon pedig a magyarországi csapat bizonyult jobbnak büntetőkkel 5-4-re), ám Dunaújvárosban csak a csíkiak ünnepeltek (2-1, 5-2).
Az ötödik, szombati találkozónak már ismét a Vákár Lajos-műjégpálya adott otthont. A hazaiak annak tudatában léptek jégre, hogy ha nyernek, elhódítják a trófeát, megismételve a szintén csíkszeredai HC két évvel ezelőtti diadalát, amikor is az azóta megszűnt együttes a „csíki házi döntőben” a Sportclubot múlta felül a MOL Liga első idényének végén. A HSC játékosai ennek megfelelően keményen belekezdtek, és a 12. percben Sikorcin és Hruby találataival már 2-0-ra vezettek. Az Acélbikák a 35. percben szépítettek, ám a kevés gólt hozó összecsapáson kiegyenlíteniük már nem sikerült, ráadásul Vaclav Novak az utolsó percben betalált az üres kapuba, így kezdődhetett a székely fieszta.
A díjkiosztó során a legyőzötteket „Újváros, Újváros!” és „Ria, ria, Hungária!” rigmusokkal vigasztalták a hazai drukkerek, majd az aranyérmes kedvenceket köszöntötték nagy ováció közepette. A MOL Liga harmadik idényének legértékesebb játékosa címe is csíkszeredai játékoshoz jutott: Lubomir Hurtaj a legeredményesebb hokisnak járó díjat is átvette. A legjobb hátvéd Jozef Hruby és a dunaújvárosi Andrew Derton lett, a legjobb kapusnak járó címet pedig a tavalyi győztes Vasasban játszó Rajna Miklósnak ítélték oda a végén a székely himnuszt eléneklő közönség tapsa közepette.
A MOL Liga 2010/2011-es idénye döntőjének eredményei: HSC Csíkszereda–Dab.Docler 4-2 (3-0, 0-2, 1-0; gólszerzők: Sikorcin (2), Hurtaj, Novak, ill. Metcalfe, Magosi) és 4-5 – büntetőkkel (2-1, 0-2, 2-1, 0-0, 0-1; Molnár Zsolt, Papp Szabolcs, Sikorcin, Moldován, ill. Azari (2), Pozsgai, Varga). Dab.Docler–HSC 1-2 (1-1, 0-1, 0-0; Metcalfe, ill. Virág Csanád, Sikorcin) és 2-5 (1-1, 1-1, 0-3; Kiss Ákos, Virág Tamás, ill. Tivadar (2), Góga Attila, Hruby, Virág Csanád). HSC–Dab.Docler 3-1 (2-0, 0-1, 1-0; Sikorcin, Hruby, Novak, ill. Pozsgai). A végeredmény: 1. HSC Csíkszereda, 2. Dunaújvárosi Dab.Docler, 3. Miskolci JJSE, 4. Vasas HC, 5. FTC-Orangeways, 6. Brassói Fenestela, 7. Sapa Fehérvár AV19, 8. Újpesti TE, 9. Bukaresti Steaua Rangers.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.