
Fotó: Mediafax
A bajnokság alapszakasza kiélezettebb küzdelmeket hozott, mint az elmúlt idényben. Míg tavaly a Ploieşti-i CSU Asesoft mind a 26 mérkőzését megnyerve végzett a táblázat élén, idén kétszer is alulmaradt: a Dinamo vendégeként, illetve hazai pályán a Nagyszeben ellen. Utóbbi együttes jelentős fejlődésen ment keresztül: tavaly a 8. helyről várta a rájátszást, idén pedig a 2. helyen végzett – annak ellenére, hogy utolsó négy mérkőzéséből hármat elveszített. A folytatásban a nagyszebeniek a Dinamóval mérik össze erejüket. A két csapat egymás elleni mérkőzései során megosztozott a győzelmeken a jelenlegi szezonban.
A Kolozsvári U viszont kettős siker után várja a Szászmedgyesi Gaz Metan elleni újabb párharcot. A Tab Baldwin által felkészített egyetemistacsapat – amely két helyet javított tavalyi alapszakaszbeli helyezésén – a szebeniekkel ellentétben a bajnokság második felében erősített be: legutolsó tíz mérkőzését megnyerte. A nagyszebeniek és a kolozsváriak alapszakaszbeli 2., illetve 3. helyezése azért is értékes, mert a két együttes ezzel elkerülte a Ploieşti ágát a döntő felé vezető úton. Igaz, ez azt is jelenti, hogy negyeddöntőbeli papírformasikerük esetén egymással küzdenek meg a fináléba jutásért.
A másik ágon a Ploieşti a Marosvásárhelyi BC Mureş ellen kezdi meg szereplését a rájátszásban; az alapszakaszban az erdélyi csapat négy ponttal maradt alul hazai pályán a címvédővel szemben. Tavaly az erdélyiek az utolsó fordulóban maradtak le a rájátszásról, ám idén teljesítették célkitűzésüket, és a negyeddöntőbe jutottak. A párharc győztese az idei szezon egyik meglepetéscsapata, a Rapid, illetve az ismét jó teljesítményt nyújtó Temesvári Elba közötti csata győztesével küzd meg a fináléba jutásért.
A Rapid és a Marosvásárhely új résztvevője a rájátszásnak a tavalyi szezonhoz képest, ám az idény legnagyobb meglepetését nem ők, hanem a Piteşti-i BC Argeş csapata okozta: a tavalyi ezüstérmes az alsóházban folytatja szereplését. Ideszorult a Nagyváradi CSM Leonardo is, amely – bár a rájátszásba jutást tűzte ki célul – az alapszakasz utolsó helyén végzett. A négy csapat alkotta alsóház a két, még nem ismert feljutóval egészül ki. Az alapszakasz 9., illetve 10. helyezettje – a Piteşti, illetve az Otopeni-i CS – velük mérkőzik meg a bennmaradásért vívott harc első fordulójában, míg a 11. Râmnicu Vâlcea-i BC a 14. CSM Leonardóval, a 12. Brassói CSU Cuadripol pedig a 13. Tîrgoviştei BC-vel küzd az egyik csapat második sikeréig tartó párharcban.
Az alsóház küzdelmei azonban csak abban az esetben lesznek mérvadók az A osztály jövőbeli összetételét tekintve, ha a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) nem változtat a pontvadászat következő idényének versenykiírásán. Az A osztály csapatai korábban a 16 csapatos bajnokság mellett foglaltak állást a jelenlegi 14 fős helyett, a FRB pedig jelezte, a jelenlegi idény lezárta után dönt, elfogadja-e a javaslatot, amely következtében egy csapat sem esik ki az élvonalból.
P. A.
Férfi kosárlabda-bajnokság, a rájátszás első körének párosítása (zárójelben az alapszakaszban elért helyezés): Ploieşti-i CSU Asesoft (1.)–Marosvásárhelyi BC Mureş (8.), Nagyszebeni CSU Atlassib (2.)–Bukaresti Dinamo (7.), Kolozsvári U Mobitelco (3.)–Szászmedgyesi Gaz Metan (6.), Bukaresti Rapid (4.)–Temesvári Elba (5.).
Az alapszakasz végeredménye:
1. Ploieşti 26 24 2 2260:1875 50
2. Szeben 26 20 6 2157:1970 46
3. Kolozsvár 26 19 7 2249:1981 45
4. Rapid 26 16 10 2137:2080 42
5. Temesvár 26 16 10 2165:2031 42
6. Medgyes 26 15 11 2193:2102 41
7. Dinamo 26 15 11 2243:2067 41
8. Marosv. 26 15 11 2296:2154 41
9. Piteşti 26 12 14 2158:2213 38
10. Otopeni 26 9 17 2202:2196 35
11. Vâlcea 26 6 20 1952:2151 32
12. Brassó 26 6 20 1959:2275 32
13. Tîrgovişte 26 5 21 1923:2256 31
14. Nagyvárad 26 4 22 1904:2228 30
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.