Hirdetés

Januárig Gyárfás Tamás marad a Magyar Úszószövetség elnöke

Hivatalosan is lemondott szerdán Gyárfás Tamás a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöki tisztségéről, de a január 8-ai rendkívüli közgyűlésig még hivatalában marad – számolt be a zártkörű elnökségi ülésről a szövetség közleménye. 

Krónika

2016. december 14., 17:312016. december 14., 17:31


Később a több mint húsz év után leköszönő sportvezető sajtótájékoztatón idézte fel az elmúlt hetek heves vitáit a távozását szorgalmazó Hosszú Katinkával és a mögé felsorakozott válogatott versenyzőkkel és úszókkal. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóklasszis, mint ismeretes, még a windsori rövid pályás világbajnokság előtt társaival közös állásfoglalásban kérte a szövetségtől a „demokratikus\" rendszerre való áttérést. Gyárfás végül az utazás napján közölte a most írásban is benyújtott lemondását, amelyet azóta már Szabó Tünde szakállamtitkár el is fogadott.

Rajta kívül a vezetőségből szerdán senki sem mondott le a mandátumáról – egyhangú szavazással döntöttek arról, hogy az „ügyvitel zavartalansága érdekében\" a leköszönő elnök még további egy hónapig ellássa feladatait. Romániában egyébként hasonló helyzetekben rendre az alelnök vagy a főtitkár szokta az elnöki teendőket ellátni az „átmeneti\" időszakban.

Gyárfás leszögezte, nem érzi magát hibásnak, de nem politikai nyomásra mondott le, hanem megelégelte, hogy „mindent rajta kértek\" számon. Reméli, hogy ez nem válik a 2017-es budapesti világbajnokság kárára, és a torna szervezőbizottságát pedig a továbbiakban is irányítani szeretné. Úgy érzi, hogy ez az ő kötelezettsége, de erről még a napokban tárgyal a kormány illetékeseivel, mert mind fogalmazott: ő sikerek segítésére vállalkozott, márpedig ha azt gátolja, akkor félreáll.

Nem zárkózott el attól, hogy amennyiben az Ugrin Tamás, Fábry György és Pozsgati Tamás alkotta jelölőbizottság felkéri, megint harcba száll a tisztújító közgyűlésen, de újraválasztását már nem tartja valószínűnek. „Egy háromszoros olimpiai bajnokkal nem vagyok egy súlycsoportban. Biztos lehet mindent jobban csinálni, de nem tudom, mit vétettem. Lehet, hogy konzervatív vagyok, de szerintem ezért a budapesti vb-ért mindenkinek a szívét kell beletennie, nem pedig a markát tartania. Lehet tévedtem, nem élezni akarom a vitát, de nem bújhatok ki a bőrömből\" – ecsetelte, emlékeztetve arra, hogy tavaly azért veszett össze Hosszú Katinkával, mert ő csak pénzért fejében vállalta volna a vb promóciós filmjében való részvételt. Az úszónő, mint ismeretes, épp karácsonykor bírálta először nyilvánosan Gyárfást, majd januárban széttépte a MÚSZ által számára felkínált, de arculati jogokhoz kötött támogatási szerződését.

A leköszönő elnök különben ismét hangsúlyozta, hogy 1993 óta semmilyen juttatásra nem tartott igényt a szövetségtől, eddigi döntéseit sem bánta meg, a pénzt pedig szakmai szempontok alapján kezelték. Nehezményezte, amiért több magyarországi lap szerinte „illetlenül\" járt el vele szemben az utóbbi időszakban, „diktatórikusnak\" mondott stílusát illetően pedig hozzáfűzte: „hadiállapot van, most nincs idő udvariaskodni. A hatékonyság a kulcs a vb-t illetően.\"

Gyárfás utódául egyébként eddig Szabó Tünde, illetve Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Bienerth Gusztáv, a Magyar Turisztikai Ügynökséget felügyelő kormánybiztos neve merült fel. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés