Hirdetés

Jakab Zoltán a döntőt célozza meg udvarhelyi futsalcsapatával

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

„Most már jó volna döntőt is játszani, mert már elég volt a sok harmadik helyből” – fogalmazta meg célkitűzéseit a Krónikának Jakab Zoltán, Székelyudvarhely élvonalbeli férfi futsalcsapatának vezetőedzője. 

2014. december 15., 17:032014. december 15., 17:03

Erre az idei szezonban jó eséllyel pályázik, hiszen az alapszakasz 14 fordulója után az összetett éléről várja a januári folytatást. „Rég volt már olyan, hogy a direkt meccseket lejátszva ne a Marosvásárelyi City’us vagy a Déva álljon az élen. Eddig igazából a második hely volt a cél, mert a vásárhelyiek uralták a mezőnyt, de most 3-4 csapat is esélyes a bajnoki címre” – mutatott rá a szakember.

Hozzátette, összességében elégedettnek kell lenniük mind a 2014-es év eredményeivel, mind a 2014–2015-ös bajnoki szezon őszi idényével. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy még sok munka van hátra, mert a rájátszás nem lesz egyszerű sem klubszinten, sem pedig a válogatott szempontjából.

Jakab ugyanis, mint ismert, nyár óta ismét Románia legjobb teremlabdarúgóinak szövetségi kapitány lett, és azóta már két-két felkészülési mérkőzést vívott: előbb idegenben a spanyolokkal, majd nemrég Déván a szerbekkel. Előbbiből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor utóbbi két barátságos már optimizmussal tölti el. Bár a második összecsapáson a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és kikaptak, de a gyakorlás elérte célját.

„Korábban csak két-három csapatból érkeztek a játékosok a válogatottba, ezúttal már hat alakulatból hívtunk be futsalosokat. Ez is jól jelzi, hogy mennyire kiegyensúlyozódott a bajnokság. Ezek a játékosok csapataikban húzóemberek, sokat vannak a pályán így erőnlétileg is felkészültek” – magyarázta Jakab, aki a februárra tervezett törökországi barátságos találkozók után jövő márciusban Călărași-on vezényli majd a válogatottat a 2016-os Európa-bajnoki csoportselejtezőben Portugália, Kazahsztán és Litvánia ellen.

A sorsdöntő meccsnek a Kazahsztán ellenit tartja, mivel a közép-ázsiai ország válogatottja több honosított brazil sportolót vonultat fel, és edzőjük is a dél-amerikai futballnagyhatalom soraiból került ki. „Ez egy kiegyenlített, nehéz csoport, de a hazai pálya előnye a szurkolók segíthetnek. Portugália a favorit, de úgy látom, hogy a második helyet megszerezhetjük” – vallja a szakvezető.

Célja elérésében ugyanakkor kollegáira is számít. Tájékoztatása szerint kerete nagyban már nem fog változni, így megkérte a csapatok edzőit és a teremlabdarúgókat arra, hogy a téli felkészülés során is fokozott figyelemmel dolgozzanak. „Ezen sok fog múlni, hiszen az erőnléten nem lehet az utolsó pillanatban változtatni. A fizikai állapot és a játékosok hozzáállása dönt majd” – mutatott rá Jakab Zoltán.

Székelyudvarhelyi csapatánál sem tervez sok változtatást a téli szünetben. „Szó volt arról, hogy Szőcs Lóránd visszatér Angliából, de ez még nem körvonalazódott. Hétfőn megtartjuk az évzárót, de előtte még egy elnökségi gyűlésen egyeztetünk a folytatásról” – ecsetelte a tréner.

Az élvonalbeli bajnokság 14 fordulója után, azaz három fordulóval túl az alapszakasz felén Székelyudvarhely (31), Déva (31), Marosvásárhely (30) és Galac (28) a sorrend a tabellán a januári folytatásig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés