
Fotó: A szerző felvétele
2009. július 22., 10:282009. július 22., 10:28
Marosvásárhely minden idők legjobb asztaliteniszezőjét, a három olimpián, kilenc világbajnokságon és ugyanannyi Európa-bajnokságon részt vevő Nemes Olgát tegnap a város alpolgármestere, Csegzi Sándor is fogadta. Az elöljáró anynyit kért az egykori kiválóságtól, hogy ezentúl Marosvásárhelyen is szervezzen a németországi, magyarországi vagy a szovátai táborokhoz hasonló népszerűsítő akciókat. Cserében az önkormányzat nevében Csegzi megígérte, hogy minden egyes iskolát legalább egy pingpongasztallal látnak el. „A 80-as évek elején, kezdő tanárként én is megtapasztaltam, mennyire népszerű játék ez a diákok körében. Ugyanakkor arra is felfigyeltem, hogy sokak számára Nemes Olga már akkor példakép volt. Az eredményességhez pedig efféle példaképekre van szükség” – jelentette ki az alpolgármester.
Nemes Olga, vagy Cica, ahogyan a barátai, csapattársai szólították, már gyerekként berobbant az ázsiai lányok által uralt sportágba. Alig 14 évesen megnyerte a felnőtteknek kiírt Európa Top 12-t, életkorával nemcsak részvételi, hanem eredményességi csúcsot állítva fel. Két évtizeden keresztül, 2003-ig folytonosan a kontinens legjobb tizenkettője közé tartozott. A Top 12-t 1989-ben ismét megnyerte, míg a kilencvenes évek második felében, közel harmincesztendősen két Európa-bajnoki címet is szerzett. Sokáig ő volt az egyetlen asztaliteniszező, akitől a szinte legyőzhetetlennek bizonyuló kínai ellenfelei is tartottak. Nemes Olga alig 15 évesen, egy nemzetközi verseny után, egy gépkocsi csomagtartójában szökte át az akkor még létező svájci–német határt. A szöuli, barcelonai és atlantai olimpiai játékokon már új hazája színeiben állt asztalhoz.
„Több mint huszonöt évvel ezelőtt hagytam el Romániát, de az utóbbi időben egyre többet járok haza. Terveim szerint itthon is népszerűsíteni szeretném ezt a sportágat, mely sokak számára valóságos drogként hat” – magyarázta a veteránoknak kiírt világversenyeken ma is jeleskedő Nemes Olga. Szerinte az másodlagos, hogy sokaknak az asztalitenisz mindöszsze pingpongot jelent, a mozgás és a kikapcsolódás a lényeg. Jó példa erre a szovátai edzőtábor, amelynek a végén csaknem százhúszan neveztek be a két egykori élsportoló által szervezett versenyre. „Amerikában számos színész pingpongozik, Németországban a válogatott labdarúgócsapat edzőtáboraiból pedig soha nem hiányzik az asztal. Bármilyen fárasztók az edzések, a német focisták jelentős része naponta legalább egy órát még pingpongozik” – érvelt a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség alkalmazásában álló edző.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.