Hirdetés

Ismét veszélyben az ukrán Eb-rendezés

Ismét kétségessé vált, hogy Ukrajna képes lesz-e megrendezni Lengyelországgal közösen a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságot, miután Viktor Juscsenko államfő döntése nyomán több százmillió eurótól esik el a kontinensviadal szervezőbizottsága.

MTI

2009. augusztus 05., 08:462009. augusztus 05., 08:46

A köztársasági elnök ugyanis megvétózott egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében az ukrán nemzeti bank 880 millió eurót lett volna köteles az államháztartás kasszájába helyezni a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére.

A hír a kijevi médiában jelent meg tegnap. Juscsenko döntése nagy meglepetést okozott Ukrajnában, mert az államfő júniusban még azt vetette politikai ellenlábasa, Julija Tyimosenko miniszterelnök szemére, hogy a kormány pénzügyi politikája miatt vontatottan haladnak például a közlekedési beruházások, és az idei évre tervezett 239 millió eurós tervnek mindössze egytizede valósult meg. Az ukrán államfő akkor arra kérte a miniszterelnököt, tegyen meg mindent az építkezések felgyorsítására.

Ukrajna idén novemberig kapott időt az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) arra, hogy pótolja a hiányosságokat, amelyeket Michel Platini UEFA-elnök a legutóbbi látogatásakor tapasztalt. A francia sportvezető akkor kifejtette: a leendő ukrán helyszínek közül csak Kijev érte el azt a szintet, amely elegendő lehet az Európa-bajnokság megrendezéshez.

Az UEFA végrehajtó bizottsága december 10-11-i portugáliai találkozóján dönt véglegesen arról, hogy Ukrajna megrendezheti-e Lengyelországgal közösen a 2012-es kontinenstornát. Korábban Michel Platini elmondta: Németországot tudja elképzelni lehetséges helyszínként, amennyiben Ukrajnában nem sikerül megteremteni a rendezés feltételeit.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés