Hirdetés

Ismét zsákmány nélkül maradtak a Farkasok

Magyarországi meccsei után Érsekújváron sem járt sikerrel a Brassói Corona férfi jégkorongcsapata: a barcasági „Farkasok" 5-2-re kaptak ki a címvédőtől a Mol Liga hétfői játéknapján.

Krónika

2015. január 27., 17:092015. január 27., 17:09

Vezetőedzőjük, Jerry Andersson szerint nehéz meccs volt, hiszen közel azonos erőviszonyokat képviselnek, ezzel együtt az adott körülmények között nem bírták tartani a lépést házigazdáikkal.

„Azt is hozzá kell tennem, hogy a játékvezetés az ellenfélnek kedvezett, és többször büntetlenül hagyta, amikor a szlovák hokisok ütőikkel a játékosaim gyomrára és kezére mértek támadást\" – panaszkodott a szakvezető, akinek alakulata így két mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt az összetett 4. helyén áll 68 ponttal, 5 ponttal maradva el a harmadik helyen tanyázó Érsekújvártól.

A sorozatban érdekelt másik erdélyi alakulat, a Csíkszeredai HSC sem tudta mind a három pontot elhozni a Ferencváros otthonából, de végül elcsent egyet a pesterzsébeti jégpályán, ahol szétlövésekkel kapott ki 5-4-re. Az összetett szempontjából azonban ez már nem sokat ér a hargitaiak számára, hiszen sereghajtóként már nincs esélyük továbbjutni az alapszakaszból. Eddig 25 pontot gyűjtöttek, miközben előttük a Debrecen 54, az Újpest 46, míg a Fradi 43 pontnál tart.

Az élen már eldőlt, hogy a jelenleg listavezető Miskolc és a második helyen álló Dunaújváros egyenes ágon jut az elődöntőbe, ugyanakkor a kettejük közötti végső sorrend még kérdéses, mivel az Acélbikák hétfő este büntetőkkel nyertek 4-3-ra a Jegesmedvék ellen. A romániai csapatok legközelebb hétvégén, hazai környezetben lépnek ismét pályára a Mol Ligában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés