Hirdetés

Ismét felfüggesztette Romániát az ökölvívó-szövetség

A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) tegnap bejelentette, fegyelmi bizottsága három hónapra felfüggesztette a román szervezet (FRB) tagságát – a döntést egy nappal azután közölték, hogy a Lausanne-ban székelő Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jogerősen eltörölte az AIBA tavaly szeptemberi, a FRB kizárásáról szóló ítéletét.

Páva Adorján

2012. január 12., 07:042012. január 12., 07:04

 A nemzetközi bokszszövetség szerint a legújabb büntetésről már január 5-én, a lausanne-i ítélet kihirdetése előtt döntöttek, ám csak most közölték. Az AIBA egyébként nemcsak a FRB-t, hanem Rudel Obreja szövetségi elnököt (képünkön) is három hónapra eltiltotta, ám az ő büntetése csak 2015. augusztus 21-én lép érvénybe, amikor lejár a korábbi, ötéves felfüggesztése. Az AIBA 3-3 ezer svájci frankos pénzbírság kifizetésére is kötelezi a FRB-t, illetve Obreját „bizonyos korábbi határozatok be nem tartása miatt”.

Obreja szerint ezeket a határozatokat – amelyeket bizonyos bírságok ki nem fizetése miatt hozott meg az AIBA – már nem tudja megfellebbezni Lausanne-ban, ugyanis az „alávalók” által vezetett AIBA közölte vele, a jövőben csak doppingügyekben ismerik el a CAS-t mint döntéshozó szervet. A román sportvezető szerint azért „tapossák el őket”, mert sokáig meghunyászkodtak, és nem foglaltak állást, és emiatt senki nem támogatja őket. „A görög, az orosz vagy a brit szövetséggel sohasem történne ilyen. A fegyelmi bizottság elnöke az az amerikai Tom Virgets, aki a 9 millió dolláros ügyben vezette a vizsgálatot, és megállapította, hogy semmilyen törvénytelenség nem történt, ugyanakkor ő az egyik, aki a pekingi olimpián tartott sajtótájékoztatómkor odajött, hogy lekapcsolja a villanyt” – fogalmazott Obreja, arra a tavaly ősszel kirobbant ügyre is utalva, amely szerint az AIBA vezetőinek 9 millió dollárt fizettek azerbajdzsáni üzletemberek két londoni olimpiai arany bebiztosításáért.

A román szövetség elnökével a 2008-as nyári játékokon gyűlt meg a baja az AIBA-nak, amikor Rudel Obreja azt nyilatkozta, a bíráskodásokat a nemzetközi szövetség előre lerendezte. Emiatt a FRB-elnököt eltiltották, de ő jogtalannak érezte ezt, és nem volt hajlandó megfelelni a fegyelmi bizottság döntéseinek, ennek pedig tavaly szeptemberben kizárás lett a vége. Obreja most levélben érdeklődte meg, hogy a legújabb eltiltás a bokszolókra is vonatkozik-e, őt ugyanis „nem érdekli, ha 500 évre is eltiltják”, csak az ökölvívók versenyezhessenek tovább.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés