
Iratokat kért a Román Labdarúgó-szövetségtől (FRF) és szerdán is folytatta a kihallgatásokat a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), amely több mint egymillió euró értékű sikkasztást és pénzmosást gyanít a sportági szervezet korábbi vezetőségének berkeiben.
2016. február 24., 20:002016. február 24., 20:00
Konkrét nevek továbbra sem ismertek, mint ahogyan estig erre vonatkozó hivatalos közleményt sem adtak ki a hatóságok, az FRF-vezető Răzvan Burleanu pedig nem tartja „helyénvalónak”, hogy a nyomozás lezárása előtt véleményt mondjon.
A tanúként szerdán kihallgatott Dumitru Dragomirt, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) korábbi elnökét bevallása szerint a végrehajtó bizottságban a 2000-es években hozott döntésekről kérdézték. Eurómillióról nem esett szó, de a válogatott bufteai és mogoşoaiai edzőközpontjáról viszont igen.
A vizsgálat összefüggésben állhat a ProSport értesüléseivel, mely szerint az ügyészség gyanítja, hogy a sportági szövetség „felfújta” a nemzetközi szövetség (FIFA) támogatásával 2009 és 2011 között 3,5 millió euróból kialakított bufteai edzőközpont tervezési és kivitelezési költségeit, hogy a pénz egy része az FRF egyes alkalmazottaihoz kerüljön.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!