2010. március 26., 09:342010. március 26., 09:34
Mint ismeretes, magyar–román párharc a nőknél is lesz: április 11-én a Győri ETO KC a Râmnicu Vâlcea-i Oltchimot fogadja az elődöntő első meccsén.
A sorsolás eredményével a veszprémiek és a konstancaiak is elégedettek voltak. A csoportkört hatosa élén záró magyar bajnok két dán csapatot került el, ha pedig a csoportjában – a Pick Szegedet is megelőzve – negyedik román bajnoki aranyérmes nem a Veszprémmel kerül szembe, akkor a két tavalyi döntős egyikével, a címvédő spanyol Ciudad Reallal vagy a német THW Kiellel kellett volna csatáznia. Mocsai Lajos, a Veszprém vezetőedzője utazás előtt az MTI-nek elmondta: csapata minden alkalommal úgy lép pályára, hogy győzzön, de azért azt is hangsúlyozta, a konstancaiakat nem szabad előre leírni.
„Az első fontos lépés volt, hogy megnyertük a csoportunkat, és ebből következően viszonylag könnyebb ellenfelet kaptunk az első körben. Nem titok, a négyes döntőbe szeretnénk jutni, és ehhez előbb a Konstancánál kell jobbnak lenni. A román csapat jó erőkből áll, keményen védekezik, és különösen otthon veszélyes ellenfél” – nyilatkozta Mocsai, akinek együttese továbbjutás esetén, a negyeddöntőben szintén nem találkozhat csoportelsővel, így addig biztosan elkerüli a francia Montpellier-t, a címvédő spanyol Ciudad Realt és az előző idényben finalista német THW Kielt, ráadásul a nyolc között a visszavágót szintén hazai környezetben játssza.
A román csapatot egy magyar válogatott is erősíti. Schuch Timuzsinra nagyrészt a védekezésben számít Zoran Kurtes, a tengerpartiak trénere – aki korábban a Pick Szegedet is irányította –, ám a 23 éves játékos egyre több szerephez jut a támadójátékban is: bizonyíték erre az eddigi 31 BL-gólja, amelyből 8-at a csoportelső Montpellier elleni győztes meccsen dobott. „Örültem neki, hogy így alakult a sorsolás, mivel az egyik nevelőegyesületemről van szó.
Újabb magyar csapattal találkozunk, így ismét otthon lehetek egy kicsit szezon közben, ami örömteli számomra. Egyértelműen a Veszprém a párharc favoritja a nyolcaddöntőben, de meg kell tennünk mindent, amit csak lehet” – jelentette ki a kezi.hu internetes szaklapnak Schuch Timuzsin, akit szerződése 2011-ig köt a HCM-hez, de felmerült, hogy a Veszprém még idén nyáron meg szeretné szerezni.
A magyar bajnok szurkolói egyelőre ellenfélként tekintenek rá. A vasárnapi buzăui mérkőzésen legalább 98 Veszprém-szurkoló követheti figyelemmel játékát, ennyi jegy jutott ugyanis a vendég csapatnak. Az MKB drukkerei jelezték, romániai utazásuk során meglátogatják a csapat egykori játékosa, a tavaly februárban meggyilkolt Marian Cozma Bukarestben található sírját is.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.