
Fotó: Rompres
A csíkszeredai születésű játékos 2006 januárjában hagyta el a Rapidot, és igazolt a Kazar Lankaran együtteséhez. Ilyés Róbert akkor elmondása szerint kizárólag anyagi megfontolásokra hivatkozva hagyta el az UEFA-kupában menetelő bukaresti vasutascsapatot, ahol Răzvan Lucescu edzősködött. A Kaszpi-tenger menti Larnacanban található klub a Rapidnál kapott fizetésének közel négyszeresét kínálta, Ilyés pedig elfogadta az ajánlatot. Ezek után a 2004-ben alapított azerbajdzsáni klub megnyerte a bajnokságot és a kupát is.
Ilyés Róbert elmondta, Răzvan Lucescu, illetve a klubelnök, Dinu Gheorghe miatt igazolt az FC Brassóhoz – utóbbi korábban a Rapid elnökeként tevékenykedett. „Nagyon fontosak számomra, és miután eldöntöttem, hogy elég a másfél év távollét az otthontól, elfogadtam ajánlatukat annak ellenére, hogy Liga 1-es együttesek is megkerestek. Nagy kihívás előtt állok, fel szeretnék jutni az élvonalba a Brassói FC-vel” – nyilatkozta a 33 éves játékos. Ilyés hozzátette, családja nem kísérte el Azerbajdzsánba, így nagyon örül, hogy most már közelebb került Csíkszeredához.
Ilyés 1997-ben a Fălticeni-i Foresta csapatában mutatkozott be a román élvonalban, és 236 első osztályos mérkőzésen 44 gólt szerzett. A Rapid 2002-ben igazolta le a Ploieşti-i Astrától: abban az évben megnyerte a Román Kupát, 2003-ban pedig bajnoki címet ünnepelhetett. A Rapid színeiben 95 bajnoki találkozón 24-szer volt eredményes.
Ilyés Róbert mellett más új játékosok is jelen voltak a mamaiai gyülekezőn. Cristian Ionescu – aki szintén megfordult a Rapidnál is – a Moldovai Köztársaságból tért vissza. Hadnagy Attila, a Petrolul futballistája még télen aláírt a Brassói FC-hez. Sorin Gheju a Temesvári CFR-től érkezett, miután a bánsági csapatban lőtt 18 góljával a másodosztály 2. csoportjának gólkirálya lett. Az elmúlt idényben a másodosztály 1. csoportjának 10. helyén végzett együttesből csupán kilenc játékos maradt a keretben. A brassóiak öt napot időznek a tengerparton, majd egy hétig otthon készülnek. Ezután Svájcban folytatják az edzőtáborozást, ahol tizenkét napos alapozásuk alatt a helyi FC Sion, az Yverdon és a Lausanne együttesével is felkészülési mérkőzést vívnak.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.