
Fotó: Gecse Noémi
Ilyés Róbert, a Csíkszeredai FK középpályása lett a hazai labdarúgó-bajnokság első három osztályának legidősebb gólszerzője, miután Liga 3-as csapata hétvégi mérkőzésén 42 éves, 8 hónapos és 25 napos korában betalált az Avîntul Valea Mărului kapujába.
2016. november 01., 19:112016. november 01., 19:11
Az 1974 februárjában született veterán játékos teljesítményére a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) honlapja hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy csak a harmadosztályt tekintve előtte az a Mugurel Buga volt a korrekorder (38 év, 10 hónap és hatnapos korban szerzett gólt), aki előtte a Rapidnál és a Brassónál is csapattársa volt.
Érdekesség egyébként, hogy Ilyés közel négy éven át 38 év 3 hónappal tartotta a csúcsot a Liga 1-es gólszerzők listáján is, mígnem korábbi rapidos csapattársa, Daniel Pancu – a Voluntari színeiben – idén áprilisban leelőzte őt. Az FRF rámutat arra is, hogy a csíkiak veteránja az első három osztályt tekintve megelőzte a másodosztályból frissen kizárt Arad megyei Pankota játékosának, Dumitru Mitunak a teljesítményét is, aki 41 évesen és 6 hónaposan lőtt gólt.
„Egész pályafutásom alatt arra törekedtem, hogy minél jobban tudjak regenerálódni, hogy a testemet a következő nap százszázalékosan tudjam használni, és tudjak edzeni\" – mutatott rá Ilyés Róbert csapata tegnapi edzésén. A hosszú pályafutáshoz szerinte nem kell más, mint betartani az alapszabályokat: komolyan edzeni, készülni, és profi sportolóhoz méltó életvitelt folyatni, amelynek előbb-utóbb meglesz a jutalma.
„Már körülbelül tíz éve mondom, hogy ez az utolsó év a labdarúgó-pályafutásomban, de úgy gondolom, hogy most már tényleg ideje abbahagyni. Szeretnék felemelt fejjel búcsúzni, a bajnokság végén az itthoni utolsó mérkőzésen szeretném befejezni a pályafutásomat a hazai közönség előtt. Nekem az volna a legnagyobb élményem, ha feljutnánk a másodosztályba\" – árulta el.
A Csíkszeredai FK egyébként 4-2-re nyerte meg a már említett hétvégi mérkőzést a Galac megyei gárda ellen, ezért a bajnokság 10. fordulója után 23 ponttal vezeti az első csoport összetettjét a Hărman (22) és a Liești (19) előtt. Legközelebb pénteken 14 órától épp a csoportban szereplő másik Hargita megyei alakulatot, a tabellán 7 ponttal 12. helyen álló Székelyudvarhelyt látják vendégül.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!