2012. január 16., 08:212012. január 16., 08:21
A szavazáson 80 ország szakértője vett részt. Az IFFHS szerint a 36 éves, tatabányai születésű Kassai 2011-ben rendszeresen kiemelkedően vezetett, s folyamatosan javuló teljesítményével érdemelte ki a világ legjobb játékvezetőjének járó elismerést, melyet 25. alkalommal hirdetett ki az IFFHS. „Nagyon örülök az elismerésnek, bár egy játékvezető pályafutása során nem ez a legfontosabb – mondta az MTI-nek Kassai. – A bírók között nehéz megítélni, hogy ki volt az év legjobbja, ezzel együtt nagyon jólesik, hogy hozzáértő szakemberek és újságírók engem, illetve minket láttak a legjobbnak 2011-ben. Tulajdonképpen a BL-döntő miatt számítani lehetett arra, hogy az élmezőnyben végzünk majd. Szerencsére nagyon sokan szavaztak ránk, örülünk annak, hogy Puhl Sándor után ismét egy magyar bíró lett az év legjobbja.” Kassai Viktor, aki egy évvel korábban az ötödik volt a rangsorban, a szervezet idei gáláján veheti majd át a legjobbnak járó Aranytrófeát. Előtte egyetlen magyar bírónak, Puhl Sándornak sikerült kiérdemelnie ezt a címet: az 1994-es vb-döntő, illetve az 1997-es BL-finálé játékvezetőjének sorozatban négyszer (1994–1997) ítélték a legjobbnak.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.