Marius Nicoarã, a megyei tanács elnöke szerint novemberig kiderül, milyen kivitelező cég vállalja a munkálatokat, amelyek az új tervek szerint jövő tavasszal kezdődhetnek el. „Sajnos késésben vagyunk, de számítottunk erre, hiszen az egyeztetéseket felügyelő vegyes bizottságok rendszerint nehezen jutnak közös nevezőre. Júniusra várjuk a pályázati kiírás részleteinek tisztázását, és akkor megkezdődhet a licitálás. Novemberre megnevezzük a kivitelezőt, amely jövő tavasszal kezdhet neki a munkálatoknak” – jelentette ki Marius Nicoarã. Dan Canta, a megyei tanács stadionépítésért felelős bizottságának elnöke már nem volt ennyire biztos az önkormányzattal való együttműködés eredményességében: „Ha a városi tanács nem fogalmazza meg végre konkrétan elképzeléseit, nélküle is meghirdetjük a licitálást”. A két testület együttműködési megállapodást kötött, amely szerint a Liga 2-ben szereplő Kolozsvári U otthonát lerombolják, és helyére 30 ezer férőhelyes, modern arénát építtetnek magánbefektetők bevonásával.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.