
Gergory Tade első gólja meghozta a Kolozsvári CFR első idegenbeli győzelmét a Liga 1 jelenlegi idényében: a vasutascsapat vasárnap este a nehezen verhető Ceahlăul otthonából hozta el a három pontot.
2013. október 21., 14:582013. október 21., 14:58
2013. október 21., 15:072013. október 21., 15:07
A Vasile Miriuţă által felkészített Piatra Neamţ-i labdarúgócsapat remeg sorozatot tudott maga mögött a 11. forduló előtt: kilenc bajnoki meccse veretlen volt – csak az első körben kapott ki ebben az idényben –, hazai pályán pedig öt találkozójából négyet megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott.
Az idényt rosszul kezdő CFR csak a múlt fordulóban mutatottakra támaszkodhatott, amikor felszabadult játékkal 7-2-re verte a Galacot. A vasárnapi összecsapás nem hozott sok izgalmat, a második félidőben azonban valamivel kreatívabb volt a CFR, amely a francia Tade (képünkön meggypiros mezben) gólja mellett kapufáig is eljutott.
„Nagyon fontos győzelmet arattunk, gratulálok a játékosaimnak, keményen megdolgoztak a sikerért. A fiúk megmutatták, arra is képesek, hogy megnyerjenek egy olyan találkozót, amelyben nagyon benne volt a döntetlen” – nyilatkozta Petre Grigoraş, a kolozsváriak vezetőedzője.
Kollégája, Vasile Miriuţă úgy vélte, ez egy 0-0-ás meccs volt, azaz megérdemeltek volna egy pontot. A Ceahlăul vezetőinek és szurkolóinak szomorúságát egyébként az is fokozta, hogy menetelésüket éppen a klub fennállásának 94. évfordulóján szakította meg a CFR, amely 16 ponttal a táblázat nyolcadik helyén áll, a hatodik Ceahlăul egyetlen ponttal gyűjtött többet.
Liga 1, 11. forduló, vasárnap esti eredmények:
Ceahlăul Piatra Neamţ–Kolozsvári CFR 0-1 (Tade 69.)
Astra Giurgiu–Dinamo 2-1 (Budescu 1., Bukari 21., ill. L. Rus 45+3.)
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!