
Fotó: Agerpres
2008. december 04., 09:002008. december 04., 09:00
Azonban a klubelnök vágya nem teljesült: a szakítás híre máris botrányt kavart Temesváron, a városvezetők és a szurkolók egyaránt ellenezték Iancu döntését. „Idén a helyi tanács folyósította a legtöbb pénzt a klub kasszájába, ezért sérelmezzük, hogy Iancu beleegyezésünk nélkül menesztette a vezetőedzőt – mondta Adrian Orza, Temesvár alpolgármestere. – Mi Uhrint támogatjuk, nem fordulhat elő, hogy ne ezt tegyük egy ilyen jó szakember esetében. Tárgyalóasztalhoz ülünk a megyei tanács képviselőivel is, és megpróbálunk megoldást találni. Iancut nem zárhatjuk ki, ugyanis ő a főrészvényes”. Az önkormányzat mellett – amely 2,5 millió euróval támogatta ebben az idényben az élvonalbeli futballklubot – a szurkolók is kiálltak a cseh tréner mellett. „Nem fordulhat elő, hogy, míg a csapatot Temesvár tartja fenn, Iancu önkényesen hozzon döntéseket. Uhrin egyetlen dolgot kért, hogy kifizessék neki azt, ami jár. Inkább Iancu távozzon, minthogy Uhrint tegye bármiért is felelőssé” – mondta Cristian Brâncovan, az FC Temesvár egyik vezérszurkolója.
Sajtóértesülések szerint Iancu döntése mögött nem csak a cseh tréner anyagi jellegű problémái állnak – a szakember, illetve a játékosok fizetéseinek és prémiumainak átutalása régóta késik –: Iancu azt rótta fel Uhrinnak, hogy hétfőn nem a Steaua–Urziceni-i Unirea rangadó megtekintéséért utazott Bukarestbe, hanem hogy a katonacsapat vezetőedzői tisztségének átvételéről tárgyaljon. „Szó sincs arról, hogy Uhrin ezért jött volna Bukarestbe – jelentette ki Victor Becali, a cseh mester ügynöke. – Abszurdum, hogy azért menesszék, mert megtekintette két rivális csapat egymás elleni mérkőzését. Uhrin nem kapott ajánlatot a Steauától, a Steaua nem keres új vezetőedzőt”. Dusan Uhrin szintén tagadta a vádakat. „Ez csak egy ürügy a menesztésemre, a döntés mögött nézeteltérések állnak. Sem a Steauától, sem pedig a Kolozsvári CFR-től nem kaptam ajánlatot. Szerettem volna Temesváron maradni, de a kialakult helyzet miatt 99 százalék, hogy távozom” – fogalmazott a temesváriak vezetőedzője, aki 2007 nyarán vette át a bánságiak irányítását, az elmúlt szezonban nyújtott jó teljesítménynek köszönhetően pedig az UEFA-kupába vezette a csapatot.
A jelenlegi szezonban az FC Temesvár a táblázat 3. helyén zárta az őszi idényt – csak a jogtalan klubszínhasználat miatt levont 6 pont miatt nem rendelkezik ugyanannyi ponttal, mint az éllovas Dinamo.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.