
2010. április 21., 10:162010. április 21., 10:16
Marian Iancu, a Temesvár tulajdonosa a lefújás után hevesen támadta Augustus Constantin játékvezetőt, aki még a mérkőzés első percében nem ítélt meg egy jogos tizenegyest a hazaiaknak. Iancuék elmélete szerint a bírónak „kötelessége volt támogatni a CFR-t”, mert ez esetben Emil Boc miniszterelnök, Kolozsvár korábbi polgármestere majd közbenjár a sípmester édesapjának, Gheorghe Constantinnak ügyében, aki a tavalyi megvesztegetési botrány egyik vádlottja.
Iancu azzal együtt indított hadjáratot Augustus Constantin ellen, hogy a játékvezető a hajrában pár perc leforgása alatt két sárga lapot is felmutatott Nuno Clarónak – másodszor a hírek szerint színészkedés miatt, miközben előzetesen a kapus támadásáért szabadrúgást ítélt meg a CFR-nek. Az első félidőben csak a védekezéssel törődő kolozsváriak ekkor 1-0-ra vezettek Deac szemfüles találatának köszönhetően, aki a második félidőben egy lepattanó lövés után szinte az alapvonalról lőtt kapufás gólt. A találat után még inkább a védekezésre összpontosító vendégek a kiállítás miatt a portugál középhátvédre bízták kapujuk felügyeletét, aki a cserekapus, Stăncioiu mezében magabiztosan végezte alkalmi feladatát, és a bíró által hosszabbításként felmutatott 7 perc végén bravúrral tolt ki egy lövést a felső léc alól. Augustus Constantin azonban úgy gondolta, a szöglet még belefér, Alexa pedig a beadás utáni kavarodásban végül senkitől sem zavartatva fejelt védhetetlenül a vinklibe.
A hazaiak számára szerencsés végjáték nem nyugtatta meg Iancut, aki nyilatkozataiban a CFR-t sem kímélte: „Arra büszke vagyok, hogy játékunkkal megaláztuk az úgymond bajnokot. Erre a bajnokmásolatra futballbefektetőként sohasem leszek büszke, hiszen semmilyen esetben sem nyerik meg dicséretre méltóan a bajnokságot. Korábban sem érdemelték meg a Román Kupa-győzelmeket és a bajnoki címet”. Iuliu Mureşan, a CFR elnöke erre azt válaszolta, ha mindenki úgy beszélne, mint az áldozat szerepében tetszelgő Marian Iancu, akkor „késelésekig és lincselésekig” jutnának. A kolozsvári klubvezető inkább Nuno Claróra haragudott, aki szerinte viselkedésével megfosztotta csapatát a győzelemtől. Így gondolta Andrea Mandolini vezetőedző is, aki mindent összevetve elégedett volt az eredménnyel. „Erős csapattal kerültünk szembe, amelynek talán ez volt az utolsó esélye a bajnoki címre. Gratulálok a Temesvárnak, mert nagy meccset játszott. Sokat hibáztunk, de a szerzett ponttal elégedett vagyok, sőt örülök neki” – tette hozzá az olasz tréner.
A Kolozsvári CFR a temesvári döntetlennel négypontosra növelte előnyét a táblázaton az 52 pontos Steauával szemben. Az FC Vaslui hétfőn nem zárkózott fel, hiszen meglepetésre 1-0-ra kikapott a vendég Craiovai U-tól. A hátralévő hat fordulóban a CFR sorrendben a Gyulafehérvárral (otthon), az Astrával – amelynél tegnap Marin Barbu váltotta Nicolo Napolit a kispadon – (idegenben), a Vasluijal (o.), a Craiovával (id.), az Internaţionallal (o.) és a Ceahlăullal (id.) játszik, míg a Steaua a hétvégi Temesvár elleni hazai öszszecsapása után ugyanezekkel a csapatokkal küzd meg – leszámítva a Ceahlăult – ugyanebben a sorrendben, csak a házigazda szerepe cserélődik fel.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.