
Minden idők legjobb teljesítményét produkálva, az összesített éremtáblázat előkelő második helyén zárta a dohai rövid pályás úszó-világbajnokságot Magyarország, amely a vasárnap esti zárónapon Hosszú Katinka 200 méter gyorson begyűjtött ezüstérmével és 50 m háton szerzett bronzával tette teljessé a gyűjteményét.
2014. december 08., 13:252014. december 08., 13:25
A 11 magyar éremből a Vasas FINA Év sportolójává választott 25 éves klasszisa nem kevesebb, mint nyolcat gyűjtött – ebből négy arany –, így nem véletlenül nyilatkozta a torna végén, hogy „nagyon-nagyon jól” sikerült számára ez az év.
„Sokan gondolták azt, hogy 2013-at nem lehet felülmúlni. Nos, nem tudom, hogy melyik volt a jobb, de azt kívánom magamnak, hogy a következő kettő is legyen ilyen jó, és akkor maximálisan elégedett leszek” – közölte a katari vb legeredményesebb női résztvevője.
A Brazília (7, 1, 2) mögött hat arannyal, három ezüsttel és két bronzzal második Magyarország Hosszú révén több világcsúcsot is jegyzett, ugyanakkor az utolsó napon egyéb nemzetek képviselői is rekordot úsztak. A 4x50 méteres női gyorsváltóban Hollandia, 50 m női háton a brazil Etiene Medeiros, 100 m férfi vegyesen a német Markus Deibler, 100 m női pillangón és 200 gyorson pedig a svéd Sarah Sjöström írta felül a korábbi legjobb időt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!