Hirdetés

Hosszú Katinka történelmi tettre készül

•  Fotó: Facebook/Hosszú Katinka

Fotó: Facebook/Hosszú Katinka

Egyelőre csak egy cél elérését, de nem a végállomást jelentené a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka karrierjében, ha sikerülne megszereznie a 100. érmét nagy nemzetközi versenyen.

MTI

2022. május 12., 10:442022. május 12., 10:44

A 33 éves úszó többek között erről is beszélt a Víz összeköt című, a június 18-án kezdődő magyarországi vizes világbajnokságot felvezető magazinműsorban, amelyet csütörtökön romániai idő szerint 19 óra 15 perctől lehet látni az M4 Sporton.

Idézet
Azt így nem merem, meg nem is szeretném kimondani: ha megvan, akkor befejezem a pályafutásomat.

Ezt még annyira úgy nem érzem, tehát hogy ha. Idézőjelben, ne adj' Isten, vagy mégis sikerül augusztusig, akkor azt nem tudom elképzelni, hogy akkor elköszönjek az úszástól. Ha megvan, akkor az lesz, hogy sikerült elérnem egy olyan célt, amit kitűztem magam elé, és a világon még senkinek sem sikerült” – fogalmazott Hosszú Katinka az exkluzív interjúban.

Hirdetés

Hosszú 2004-ben, 15 évesen kezdte el gyűjteni az érmeket nagy világversenyen. A bécsi rövidpályás Eb után négy évvel jött az első nagymedencés érem, majd 2009-ben a világbajnoki cím, aztán négy medál a hazai Eb-ről. Az igazi henger, azaz az éremdömping 2012-től indult, amikor Iron Ladyként aratta sikereit. A negyedik olimpiáig kellett várnia az ötkarikás medálokra, Rióban négyet is gyűjtött, hogy aztán a budapesti, majd a kvangdzsui vb-n is megnyerje a két vegyesúszó aranyat.

Eddigi utolsó érmeit a 2021-es budapesti Eb-n szerezte, azaz jelenleg 96-nál tart.

A beszélgetés során szóba került, hogy mi a különbség a kilencszeres nagymedencés világbajnok sztársportoló korábbi és jelenlegi felkészülésében, hogyan hatott az életére és a pályafutására a koronavírus-járvány, vagy hogy miért nem érzi tüskének a tokiói olimpiai szereplését.

A sportág egyik meghatározó személyiségéről csütörtök óta vetítik a hazai mozik életrajzi dokumentumfilmjét, a Katinka című alkotás kulisszatitkairól is beszélt a kiváló úszó, aki a Duna Arénában sorra kerülő világbajnokság minden pillanatát szeretné kiélvezni a magyar szurkolókkal közösen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés