
A 111. percben értékesített 11-essel nyerte meg a Steaua labdarúgócsapata a Ligakupát. A címvédő Momcilovici révén vezetéshez jutott (61. perc) a Concordia Chiajna elleni, vasárnap este a bukaresti Național Arenában megrendezett döntőben, ám a hajrában Pena fejjel egyenlített (88.). A hosszabításban Hamroun értékesített egy vitatható büntetőt, amely sorsdöntőnek bizonyult.
2016. július 18., 14:582016. július 18., 14:58
2016. július 18., 14:582016. július 18., 14:58
A finálét eredetileg május 11-én kellett volna megrendezni, ám elhalasztották a román válogatott Európa-bajnoki szereplése miatt. A Chiajna képviselői egyébként ismételten elnapolták volna az összecsapást, ugyanis a csapat edzőtábora végén, hétvégén Törökországban ragadt a sikertelen puccskísérlet övezte káoszban, és csak késéssel ért haza szombaton este.
A kizárólag élvonalbeli csapatok számára kiírt Ligakupát a 2014/2015-ös idényben „támasztotta fel” a Hivatásos Labdarúgóliga 15 éves szünet után; a tavalyi döntőben a Steaua 3-0-ra verte a Pandurii Tîrgu Jiu együttesét.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!