
Horvátországba utazik edzőtáborba pénteken a Kolozsvári CFR élvonalbeli labdarúgócsapata, amelynél továbbra is bizonytalan a játékoskeret összetétele.
2015. január 29., 19:472015. január 29., 19:47
Tudor Pop, a klub sajtószóvivője ugyanakkor a Krónika megkeresésére cáfolta azokat a kolozsvári sajtóhíreket, melyek alapján fizetésképtelenséget akarnának jelenteni. „Én is olvastam a hírt, de semmi rendkívüli nem történt nálunk az elmúlt időszakban, így nincs is mit hozzáfűznöm a pletykához, mert nincs alapja” – közölte Pop.
Hozzátette, minden tevékenységük a normális kerékvágásban zajlik, ugyanakkor azok a futballisták, akik az elmaradt bérük miatt nem tértek vissza a téli szünetről, továbbra is hiányzóként vannak számon tartva.
Eugen Trică vezetőedző még mindig több játékost tesztel, de megegyezésekről még nem tudnak beszámolni. Pop tájékoztatása szerint a csapat amiatt választotta a horvátországi Umagot az edzőtábor helyszínéül – szemben a népszerűbb törökországi, spanyolországi vagy portugáliai helyszínekkel –, mert ott több lehetőségük lesz barátságos mérkőzéseket játszani.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!