„Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek” – ezzel az Ady Endre-versidézettel „indul útjára” a Székelyföldi Jégkorong-akadémia.
2016. július 17., 16:302016. július 17., 16:30
2016. július 17., 16:302016. július 17., 16:30
A hosszas előkészítő munka révén létrejött intézmény célja a tehetséges fiatalok felkutatása és képzése. „A közelmúltban nagyfokú elvándorlást tapasztalhattunk a régióban, sportolóink egy része külföldön próbálja kamatoztatni tudását. Ezt mind a szülőföldünk, mind a székely jégkorong megsínyli. Az akadémia szakembergárdája arra törekszik, hogy növendékei a székely jégkorong hírnevét öregbítsék a jövőben, sportolóként, edzőként, sportvezetőként” – áll az akadémia első közleményében, amelyből az is kiderül, hogy az intézménynek rendkívül fontos célja a nemzeti öntudat megerősítése és az itthonmaradásra való biztatás is.
A Székelyföldi Jégkorong-akadémia tevékenysége egész Székelyföldre kiterjed. Központja Felcsík (Csíkkarcfalva), Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Alcsíkon (Csíkszentimre), Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen pedig alközpontjai működnek majd. Az intézmény létrejöttét és működését a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
Az akadémia első rendezvénye a Székely Hokiverbunk, vagyis a toborzó. „Székelyföld több városába utazunk karavánunkkal július 19-én és 20-án, hogy találkozzunk a hokizni vágyó gyermekekkel és szüleikkel, nagyszüleikkel. A verbunk érinti Csíkkarcfalvát, Csíkszeredát, Sepsiszentgyörgyöt és Gyergyószentmiklóst. Az eseményekre ellátogat Bartalis István, Sofron István és Becze Tihamér, napjaink legnépszerűbb székely hokisai, akik a sportágról, karrierről, munkáról és sikerekről, a jégkorong szépségeiről mesélnek majd” – írják közleményükben a szervezők. Részletek az akadémia Facebook-oldalán olvashatók.
A toborzó programja:
Kedd (július 19.). 14-16 óra: gyerektoborzó Felcsíkon, helyszín Csíkkarcfalva, a Felcsíki Műjégpálya. 16.30-18.30: gyerektoborzó Csíkszeredában, helyszín a Vákár Lajos-műjégpálya. 19-20: közönségtalálkozó Csíkszeredában, helyszín a Sapientia EMTE, nagy aula.
Szerda (július 20.). 13-15: gyerektoborzó Sepsiszentgyörgyön, helyszín a város főtere. 16.30-18.30: gyerektoborzó Gyergyószentmiklóson, helyszín a művelődési központ előtti parkoló. 19-20: közönségtalálkozó Gyergyószentmiklóson, helyszín a Yourlivingroom terasz.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!