
A Barcelona labdarúgócsapata 4-3-ra nyert a Real Madrid vendégeként a spanyol bajnokság vasárnap késő esti csúcsrangadóján, így ismét háromesélyes a Primera División.
2014. március 24., 00:332014. március 24., 00:33
2014. március 24., 13:312014. március 24., 13:31
A Barcelonának mindenképpen győznie kellett, hogy versenyben maradjon a bajnoki címért, hiszen a 70 pontos Realtól és Atlético Madridtól négy ponttal lemaradva állt a harmadik helyen.
A hetedik percben megszerezte a vezetést a Barcelona egy gyors támadással: Messi passzolt, a bal szélen elfutó Iniesta hét méterről bevágta. Több helyzetet követően a Real szerezte a következő gólt Benzema fejesének köszönhetően, majd öt perc múlva Di Maria ismét remekül szolgálta ki a francia csatárt.
Ezután azonban megint a katalánokon volt a sor: az El Clasicón – amely ezúttal nem egymás semlegesítéséről, hanem nyílt csatáról szólt – Messi is beköszönt. Fordulás után az Aranylabda jelenlegi birtokosa, C. Ronaldo sem hagyta magát, aki egy jogtalanul megítélt büntetőt értékesített – a portugál sztárral szemben elkövetett szabálytalanság a 16-os vonalán kívül történt.
Csakhogy ezután a másik kapu előtt is összeesett a tökéletesen kiugratott Neymar, Alberto Undiano Mallenco játékvezető pedig a hátulról közbeavatkozó Sergio Ramost kiállította, és Messi kiegyenlített a szintén kérdéses tizenegyesből. Az argentin csatár később még egyszer szembekerült Diego Lopez kapussal, ugyanis az emberhátrányban 16-osa köré behúzódó Real még egy büntetőt összehozott, Messi pedig ezúttal sem hibázott.
A katalánok így másodszor is legyőzték a nagy rivális Realt a bajnoki idényben, ősszel Barcelonában 2-1-re nyertek. A királyi gárda a másik nagy ellenfelet, az Atléticót sem tudta legyőzni a 2013/2014-es szezonban (0-1 otthon és 2-2 idegenben).
Primera División, 29. forduló:
Real Madrid–Barcelona 3-4 (2-2). Gólok: Benzema (20., 24.), Ronaldo (55. – 11-esből), illetve Iniesta (7.), Messi (42., 65, 84. – utóbbi kettő 11-esből)
Korábban:
Valencia–Villarreal 2-1
Real Betis–Atlético Madrid 0-2
Osasuna–Sevilla 1-2
Athletic Bilbao–Getafe 1-0
Granada–Elche 1-0
Espanyol–Levante 0-0
Valladolid–Rayo Vallecano 1-1
Celta Vigo-Málaga 0-2
Hétfőn: Almería–Real Sociedad
Az élcsoport: 1. Real Madrid 70 pont, 2. Atlético Madrid 70, 3. FC Barcelona 69, 4. Athletic Bilbao 55, 5. Sevilla 47
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
szóljon hozzá!