Hirdetés

Hengerelt az UTA, hamarosan képernyőn lehet

Továbbra is a Nagybánya és a Râmnicu Vâlcea vezeti a másodosztályos labdarúgó-bajnokság második csoportjának összetettjét, hiszen előbbi Medgyesről, utóbbi pedig Mioveni-ből vitte el a három pontot 1-0-s győzelemmel.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. október 18., 19:482015. október 18., 19:48

Nyert a Szatmárnémeti Olimpia is 1-0-ra Pankotán, de a legnagyobb sikert az UTA aratta, amely 5-1-re iskolázta le hazai pályán a Resicabányát. A Kolozsvári U gól nélküli döntetlent játszott otthon a Brassóval, míg Karánsebes Tatrangon remizett (1-1).

A Nagyváradi Bihar FC szurkolóinak nem volt miért izgulniuk a 9. fordulóban, a megszűnés szélén álló piros-kékek focistái ugyanis nem kaptak fizetést, ezért korábbi bejelentésükhöz hűen nem utaztak el Târgoviştére. Ellenfelük így játék nélkül nyert 3-0-ra, a Körös-partiakat pedig kizárják a Liga 2-ből, ha még egy összecsapásról távol maradnak.  Épp akkor, amikor a Prosport információi szerint a Román Labdarúgó-szövetségnek sikerült értékesítenie a bajnokság mérkőzéseinek televíziós közvetítési jogait.

Ezeket a DigiSport és a DolceSport közösen vette meg 350 ezer euróért, amelynek fejében fordulónként három találkozót tűznek majd műsorra. Legközelebb épp a Bihar FC–UTA rangadót szeretnék sugározni, csakhogy a Bihar Megyei Tanács pénteken ismét leszögezte, hogy jogilag nem tud pénzt átutalni a klubnak, és felrója Mihai Giurgiu befektetőnek, amiért az ígéretével ellentétben nem utalta át azt a 199 ezer eurót, amit korábban vállalt.

Horia Carţis, az önkormányzatot vezető Cornel Popa kabinetfőnöke hangsúlyozta, hogy a klub számára korábban elkülönített 500 ezer lejes támogatáshoz nem nyúltak hozzá, de nem nekik, hanem a futballklubnak kellene rendeznie az adminisztratív helyzetét ahhoz, hogy az összeget megkapja. A bíróság, mint ismert, alapfokon elindította a csődeljárást a Bihar FC ellen, a befektetői szándékkal nyáron érkezett Giurgiu pedig nem iktatta a társulás hivatalossá válásához szükséges iratokat.

A Liga 2 első csoportjában listavezető Rapid váratlanul 2-1-es vereséget szenvedett a Pojorâta vendégeként, miközben a súlyos pénzügyi problémákkal küszködő Konstancai Farul 3-2-re nyert Bákóban, a Galac pedig hazai pályán ért el 0-0-s döntetlent a Baloteşti ellen. A bukaresti vasutasok összecsapásai ugyanakkor minden valószínűséggel sűrűn képernyőn lesznek, így ők nem értékesítetik szabadon a találkozóikat.

A közvetítési jogokért cserébe a kifizetés első részleteit a hírek szerint a héten utalják majd, ám az a csapatok között szétosztva nem túl jelentős összeg, hiszen abból az élen állók nagyjából tízezer euróra, a mezőny többi tagja pedig hatezer euróra számíthat. A Rapid, mint ismert, emiatt sokáig ellenezte a „közösködést”, csak az FRF első emberének, Răzvan Burleanunak a fenyegetése miatt egyezett bele a Liga 1 mintájára történő osztozkodásba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés