
Fotó: MTI
2010. október 12., 09:292010. október 12., 09:29
A Helsinkiben megrendezendő Európa-bajnoki selejtezőn nagy lehetőség adódik Egervári Sándor csapata számára, hogy előrelépjen a harmadik helyről az E csoportban, ugyanis a két legnevesebb rivális, az eddig egyaránt hibátlan Hollandia és Svédország egymás ellen játszik Amszterdamban.
A hatos élén jelenleg a 3 meccsből 9 pontot gyűjtő hollandok állnak, a svédek 2 találkozón 6 pontot szereztek, míg a magyarok három mérkőzésen gyűjtöttek ugyanennyit.
A magyar és a finn futballválogatott eddig 11 alkalommal találkozott egymással: nyolc győzelem, valamint két döntetlen mellett csak egyszer kapott ki a piros-fehér-zöld együttes (a gólarány 40-8). Az egyik legemlékezetesebb összecsapás az 1997 októberében Finnországban született 1-1-es döntetlen volt, ugyanis a vb-pótselejtezős szereplés jogának kiharcolása múlt azon, hogy milyen eredmény születik Helsinkiben.
Akkor a házigazdák a 62. percben megszerezték a vezetést, s a magyaroknak egészen az utolsó percig nem sikerült az egyenlítés: ekkor azonban egy szöglet után Horváth Ferenc kotorta a finn kapu felé a labdát, amellyel a gólvonalon álló védő saját kapusát találta hátba, így a játékszer a hálóőrről pattant be a kapuba.
| E csoport: Finnország–Magyarország, San Marino–Moldova, Hollandia–Svédország. A csoport állása: 1. Hollandia 9 pont/3 mérkőzés (8-1), 2. Svédország 6/2 (8-0), 3. Magyarország 6/3 (10-3), 4. Moldova 3/3 (3-3), 5. Finnország 0/2 (1-4), 6. San Marino 0/3 (0-19). D csoport: Fehéroroszország–Albánia, Franciaország–Luxemburg (Digi Sport, 22.00). A csoport állása: 1. Franciaország 6/3, 2. Albánia 5/3 (3-2), 3. Fehéroroszország 5/3 (1-0), 4. Bosznia-Hercegovina 4/3, 5. Románia 2/3, 6. Luxemburg 1/3. A csoport: Azerbajdzsán–Törökország (Digi Sport Plus, 18.00), Kazahsztán–Németország. B csoport: Örményország–Andorra, Szlovákia–Írország (Dolce Sport, 21.30), Macedónia–Oroszország. C csoport: Feröer-szigetek–Észak-Írország, Észtország–Szlovénia, Olaszország–Szerbia. F csoport: Lettország–Grúzia, Görögország–Izrael. G csoport: Svájc–Wales, Anglia–Montenegró (Sport Klub, 22.00). H csoport: Dánia–Ciprus, Izland–Portugália (Digi Sport Plus, 22.15). I csoport: Liechtenstein–Csehország, Skócia–Spanyolország. |
Az öngól azt jelentette, hogy a magyar együttes pótselejtezőt játszhatott az 1998-as franciaországi vb-n való részvétel jogáért, ám végül a jugoszlávokkal szemben 12-1-es összesítéssel elbukott.
A két együttes legutóbb 2001 tavaszán találkozott barátságos mérkőzésen, akkor az Üllői úti stadionban gól nélküli döntetlen született.
A finnek most két idegenbeli vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket: Moldovában 2-0-ra, Hollandiában pedig 2-1-re maradtak alul.
Egervári Sándor tisztában van vele, hogy a skandinávok rossz kezdése, illetve a magyarok által pénteken San Marino felett aratott 8-0-s siker nem azt jelenti, hogy tanítványainak könnyű dolguk lesz Helsinkiben.
„A finnek ellen egészen más felfogásban kell pályára lépnünk, a védelemnek jóval több feladata lesz, ezért nem koncentrálhatunk kizárólag a támadásokra” – fogalmazott a szakvezető, aki valószínűleg nem sokat változtat a pénteken gólfesztivált rendezett együttesen, de Lipták Zoltán és Lázár Pál visszatérhetnek, miután sárga lapjaik miatt kapott eltiltásukat letöltötték San Marino ellen.
A pénteken a támadásért felelős nyerő ötös minden bizonnyal Helsinkiben is pályára lép: a három gólt lőtt Szalai Ádám, a két gólig jutott Rudolf Gergely, illetve a miniállamnak egyszer-egyszer „beköszönt” Koman Vladimir, Dzsudzsák Balázs és Gera Zoltán készen áll Helsinkiben is nagyot alkotni.
A románok legközelebb már csak jövőre lépnek pályára az Eb-selejtezőkben.
Az U21-es utánpótlás-válogatottjuk viszont nagy fontossággal bíró összecsapást játszik Botoşani-ban: az Angliában elszenvedett 2-1-es vereség után ma a visszavágón fogadják a szigetországiakat (RTV 1, 14.30) – a pótselejtezős párharc győztese kijut a 2011-es dániai U21-es Eb-re.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.