Hirdetés

Hazahozták Rióból a valóra váltott álmokat

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Több ezer fős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a riói olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat szerda délelőtt a budapesti Syma Csarnokban.

MTI

2016. augusztus 24., 14:412016. augusztus 24., 14:41

2016. augusztus 24., 17:112016. augusztus 24., 17:11

A járat bő fél órát késett, így a versenyzőket és edzőiket szállító buszok fél 10 előtt néhány perccel gördültek be a Syma Csarnok elé. A fogadásra nemcsak a szurkolók, hanem az árusok is készültek: az egyik slágertermék az egyik oldalán piros-fehér-zöld, a másikon Hosszú Katinkát aranyérmeivel ábrázoló sál volt. A szurkolók körében a már kedden hazatért, Brazíliában három aranyérmet nyert Kozák Danuta volt a legnépszerűbb, minden fiatal rajongó vele akart fotót készíteni, tőle akart aláírást kérni.

Az olimpikonok hivatalos köszöntése fél 10 után nem sokkal kezdődött, a magyar csapat tagjai vastaps és hangos éljenzés közepette, a háromszoros olimpiai arany- és egyszeres ezüstérmes Hosszú Katinkával, és edző-férjével, Shane Tusuppal az élen vonultak be csarnokba.

Az olimpiai himnusz után Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke tartott rövid köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: büszkék lehetünk, mert sok olyan pillanat volt Rióban, amely nagyon sok magyar embernek okozott gyönyörű perceket, órákat és napokat. Az elnök köszönetet mondott a versenyzők felkészítéséért a szövetségeknek, a kluboknak, ezen kívül a szülőknek és a családtagoknak, valamint a magyar kormánynak, amiért az elmúlt három évben komoly támogatást adott a sportnak. Végül arra kérte a sportolókat, hogy élvezzék a szurkolók szeretetét, mert megérdemlik.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter arról beszélt, nagy élmény, hogy sikerek idején az idegen emberek is közeli ismerősökké válnak, s a jó nemzetből jó család válik. „Jó döntés volt, amikor a kormány 2010-ben úgy határozott, hogy stratégiai ágazatként kezeli a sportot” – húzta alá a miniszter. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar sportolók teljes odaadással versenyezve példát mutattak mindenkinek. Hangsúlyozta, hogy Rióban Magyarország a 207 ország közül a 12. helyen zárt, s immár 501 ötkarikás éremmel büszkélkedhet. Hozzátette: magyar világcsúcs és több magyar címvédés is született Rióban.

Ezt követően a színpadra szólították a riói olimpia magyar érmeseit, elsőként a 800 méteres gyorsúszásban harmadik helyen végzett Kapás Boglárkát. Ezután jöttek sorban a bronz-, majd az ezüst- és végül az aranyérmesek, miközben egy nagy kivetítőn felidézték a riói sikerek pillanatait. A dobogósok közül egyedül a súlylökő Márton Anita hiányzott, aki csütörtökön Lausanne-ban Gyémánt Liga-versenyen vesz részt. Ugyancsak nem lehetett jelen az ünnepségen a Rióban ugyan érem nélkül maradt, ám négy éve, Londonban aranyérmet nyert és nemrég a NOB sportolói bizottságába választott Gyurta Dániel sem, akit lázas betegsége tartott távol.

Akárcsak Rióban, most is a 200 pillangón harmadikként célba ért Kenderesi Tamás volt az egyik legnépszerűbb magyar sportoló a rajongók körében: „Jó látni, hogy ennyien szeretnek bennünket” – jelentette ki, majd hozzátette: egyelőre messziről elkerüli az uszodát, s egy darabig nem akar a versenyzésre gondolni. Cseh László azt hangsúlyozta, hogy a számára nem jól sikerült 200 pillangó után sok pozitív üzenetet kapott, így sikerült talpra állnia a 100 pillangóra. „Szeretnék most pihenni, majd januártól megmutatni, hogy maradt még bennem erő a jövő évi budapesti világbajnokságra” – fogalmazott az immár négyszeres olimpiai ezüstérmes.

A címét Rióban megvédő Szilágyi Áron elárulta, mostani győzelme fizikailag annyira kifárasztotta, hogy a verseny másnapján már a járás is nehezére esett. Hozzáfűzte: egyelőre nem gondol Tokióra, s új ingerekre van szüksége a versenyzés folytatásához. Az immár ötszörös olimpiai aranyérmes Kozák Danuta elismerte, mivel három számban indult, így nem örülhetett túlságosan az első aranynak, viszont a harmadiknak annál jobban. Vírusos betegségéről annyit mondott: „Rosszkor jött, de még éppen időben ahhoz, hogy össze tudjam szedni magamat.”

Páros- és négyesbeli társa, Szabó Gabriella azt emelte ki, hogy a páros után legalább öt percig kellett bizonygatnia Danutának, hogy ők nyertek. „Fejben kellett felkészülnünk arra, hogy az utolsó métereken dől el az aranyérem. Szerencsére ez jól sikerült” – adott magyarázatot arra, hogy tudták megelőzni a nagy rivális német kettőst. Saját bevallásuk szerint Szabó alázatosságot, míg Kozák önbizalmat tanult társától.

Utolsóként a Rióban legeredményesebb magyar, Hosszú Katinka lépett fel a színpadra, érmeivel a kezében. A 200 háton nyert ezüstje kapcsán megjegyezte, a végén úgy nyúlt be, hogy a könyöke még másnap is fájt. „Örülök az ezüstnek, mert aznap nem volt bennem több” – mondta, majd elárulta, hogy miután a hátúszásra csak London után kezdett készülni, nem gondolta volna, hogy abban az úszásnemben is összejön neki egy arany Brazíliában. Végül arról beszélt, azért sikerült 400 vegyesen világcsúcsot úsznia, mert most nem az utolsó napon volt ez a versenyszám, ahogy a világbajnokságokon szokott.

Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója a riói szereplést illetően kiemelte: 11 303 sportoló vett részt az olimpián, s közülük az eredményességet tekintve két magyar került be az első tízbe, Hosszú Katinka és Kozák Danuta. Az ünnepség végén Borkai Zsolt virágcsokorral köszöntötte a magyar érmeseket, majd a Himnusz felcsendülése után piros-fehér-zöld konfettieső zúdult a színpadra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés