Hirdetés

Háromszéki lány az Aradi CSM büszkesége

Sepsiszentgyörgyi születésű ifjú asztaliteniszező gyűjti be sorra az érmeket az Aradi CSM sportklub számára: Bálint Bernadett (képünkön) 13 évesen korosztálya egyik legnagyobb romániai tehetségének számít. A sportoló nemrég utoljára szerepelt az ifjúsági nemzeti bajnokság 13 éven aluliak számára kiírt miniserdülők kategóriában, és – az egyéni versenyt is megnyerve – összesen két arany- és egy ezüstérmet szerzett.

Krónika

2009. július 15., 10:202009. július 15., 10:20

Bálint Bernadett – aki tavaly augusztusban Európa legjobb 12 éves asztaliteniszezője lett a franciaországi Euro Mini Champsen – saját bőrén tapasztalta meg, hogy az élsport sokszor már gyerekkorban nagy áldozatokat kíván. A sepsiszentgyörgyi születésű sportoló immár évek óta Aradon él, ebben a sportágban ugyanis a Maros-parti városban sokkal jobbak a feltételek a további fejlődéshez. „Hatévesen kezdtem el asztaliteniszezni: mivel a bátyám ezt a sportot űzte, én is kíváncsi voltam rá, és ki akartam próbálni – mesélt a kezdetekről a fiatal tehetség. – Hamar megfogott az, hogy nagyon fontos a gyorsaság és az összpontosítás.”

Bernadett eleinte otthon edzett az édesapjával, és egy marosvásárhelyi klub igazolt sportolója volt. Ám a szülők, és ő is érezte, hogy ez már nem elég – a fejlődéshez erősebb edzőpartnerekre és keményebb tréningekre volna szükség. „Az első év Aradon nagyon nehéz volt, hiszen otthon maradtak a barátnőim, és kollégiumban kellett laknom. Ám később az egész család Aradra költözött, és így már könnyebb: jól egyezek a csapattársaimmal, osztálytársaimmal, és vannak új barátnőim is” – mesélte Bernadett.

A fiatal sportoló idén újabb nemzetközi versenyeken vesz részt, köszönhetően annak is, hogy sikeresen pályázott a MOL Segíthetek? tehetségtámogatóprogram keretében. Bálint Bernadett a tanulást sem hanyagolja el, az iskolában annak ellenére ér el jó eredményeket, hogy a versenyek miatt sokat hiányzik az órákról. Ez pedig reményei szerint még sokáig így lesz, hiszen továbbra is keményen edz a célja eléréséért: hogy felnőttként is Európa-bajnok legyen, és az olimpián is szerepelhessen.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés