Hirdetés

Háromesélyes verseny a zárókörben a Liga 1 bajnoki címéért

A Steaua legyőzte idegenben az Astrát, ezért az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulója előtt a listavezető Viitorullal holtversenyben a második helyen áll. Az elsőségre még a Dinamónak is maradt matematikai esélye.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. május 09., 16:512017. május 09., 16:51

Az FCSB néven szereplő Steaua labdarúgócsapata 1-0-ra legyőzte idegenben a címvédő Giurgiui Astrát, és így ismét a listavezető Viitorullal holtversenyben áll, de rosszabb gólkülönbséggel második az élvonalbeli bajnokság felsőházi rájátszásában.

A hétfő esti találkozó nem volt indulatoktól mentes, mivel a házigazdák vezetőedzője, Marius Șumudică szerint a játékvezető, Alexandru Tudor végig a bukaresti „piros-kékek" javára fújt, akkor sem büntetett, amikor japán légiósuk, Takayuki vérző fejét mutatta neki egy olyan helyzet után, amit a tévékamerák nem rögzítettek, de a házigazdák szerint az ellenféltől Tănase szabálytalansága okozta. Gnohere három pontot érő gólja után a hajrára már teljesen kifáradt az FCSB, az Astra-edző szerint csak időhúzásra játszottak.

Hirdetés

Tény, hogy a vendégeknek nagyon fontos volt a győzelem, ugyanakkor gyakorlatban a mostani 9. forduló semmit sem változtatott az eddigi álláson.

A Viitorul továbbra is főesélyes, hiszen szombati győzelme esetén története során először bajnok lehet, miközben a bukarestiek – a szintén 41 pontos FCSB és a 39 ponttal harmadik Dinamo – a konstanciak botlása nélkül még győzelemmel sem léphetnek előre.

Amennyiben a Viitorul és a Steaua között kitart a pontegyenlőség, akkor az egymás elleni eredmények alapján rangsorolva Gheorghe Hagi alakulata javára dől el a csata, hármas pontegyenlőség esetén viszont a Viitorul ellen korábban győztes és a FCSB-nél jobb gólkülönbséggel rendelkező Dinamo lesz a bajnok.

Ezért is hangoztatják, hogy

a listavezető vendégeként pályára lépő Kolozsvári CFR-nek kulcsszerepe lesz a bajnoki cím sorsában,

mert többek szerint Vasile Miriuță 33 ponttal negyedik helyen álló legénysége van elég jó ahhoz, hogy elgáncsolja ellenfelét. Persze a csődvédelmi eljárása miatt az európai porondtól eltiltott erdélyi csapatnak már semmilyen motivációja nem lesz az utolsó fordulóban, mint ahogyan a 31 ponttal ötödik Craiova és a 26 ponttal hatodik Astra is valós tét nélkül futballozik majd az FCSB és a Dinamo ellen.

Az FCSB–Craiova összecsapás ugyanakkor érdekesnek ígérkezik annak fényében, hogy a „piros-kékek" szerint az oltyánok hétvégén „félreálltak" a Viitorul ellen.

Mint beszámoltunk róla, a Craiova tartalékosan, fiatalokkal kezdte a hétvégi mérkőzést, amiért a piperai Steaua-tulajdonos, George Becali kizárással büntetné őket.

korábban írtuk

A „tartalékos” Craiova kikapott a Viitorultól, háborog az FCSB
A „tartalékos” Craiova kikapott a Viitorultól, háborog az FCSB

Egyetlen győzelem választja el a Viitorul labdarúgócsapatát története legelső bajnoki címétől, mivel a felsőházi rájátszás hétvégi utolsó előtti fordulójában a Craiova vendégeként is elvitte a három pontot ahhoz, hogy visszaálljon a Liga 1 élére.

A „kék-fehérek" kedden közleményben reagáltak a történtekre, bár azt leszögezték, hogy válaszuk a közvéleménynek szól, nem pedig egy olyan személynek, akit „egy civilizált társadalomban nem is engednének kibontakozni a nyilvánosság előtt”, és nem is a „nagy múltú élvonalbeli csapat helyét 2003-ban erőszakosan átvevő FCSB illetékeseinek”. Rámutattak, hogy a klubnak van egy sikeres akadémiája, és nem ez volt az első alkalom, amikor fiatalokat küldtek pályára. Ezt korábban senki sem tette szóvá – akkor sem, amikor épp az FCSB ellen avattak egy fiatal újoncot.

„Valóban azt gondolják, hogy az Universitatea újoncként beküldene egy olyan kapust, akiben nem bízik, egy olyan csapatban, amely nem csak a vereséget kockáztatná, hanem azt is, hogy sok gólt kap. Milyen lelkiállapotba kerülne az a junior?" – tették fel a kérdést, hangsúlyozva, hogy az eltiltások és a sérülések miatt a legjobb felállásban léptek pályára.

Megjegyezték, hogy gólvágójukat, Adrei Ivant azért tartották kispadon, mert már három sárga lapja van, egy újabb pedig nem adott volna lehetőséget arra, hogy pályára lépjen az FCSB ellen. Ezzel épp azt akarták elkerülni, hogy a „véleményformálók" azt nyilatkozzák, Becali megvásárolta, hogy ne játsszon az FCSB ellen. „Sajnos a stratégiánk kialakításakor számításba kell az ilyen jellegű, immár hétköznapivá vált manipulálásokat" – fűzi hozzá a közlemény, utalva arra, hogy Becali rendszeresen nyilatkozik arról, milyen futballistákat csábít bukaresti gárdájához.

Hogy végül ki nyeri meg a bajnokságot, az majd csak szombaton este derül ki, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) ezért mindhárom mérkőzésre küld egy trófeát a zökkenőmentes ünneplés garantálásához.

Az alsóház rájátszásából még öt forduló hátravan, de most a Târgu Jiu-i Panduriit hétfőn 3-0-ra legyőző Iași 34 ponttal vezet a Medgyes (31) és a Voluntari (30) előtt. A Chiajna 20 ponttal osztályozót érő helyen tanyázik a kieső helyeket elfoglaló Pandurii (17) és a Marosvásárhelyi ASA (13) előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés