Hirdetés

Három továbbjutó és rengeteg gól a BL-ben

A Real Madrid és a Manchester United könnyedén, míg a Paris Saint-Germain Cavani 90. percben lőtt találatával nyert a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, bebiztosítva helyét a legjobb 16 között.

Hírösszefoglaló

2013. november 28., 14:342013. november 28., 14:34

A Bayern München moszkvai vendégjátékával kezdődött a szerdai játéknap a BL-ben. Arjen Robben és Mario Götze találata után Honda büntetőből még életben tartotta a CSZKA reményeit, Thomas Müller szintén 11-esből lőtt gólja azonban eldöntötte a találkozót. A D csoport másik mérkőzésén, bár az eredmény sima Manchester City-sikert mutat, a Viktoria Plzen kétszer is visszajött a mérkőzésbe. A csoport első helyéről az utolsó fordulóban esedékes Bayern–City rangadó dönt.

A Manchester United Leverkusenben szerzett öt góljának egyikét sem Wayne Rooney jegyezte, a csatár azonban négy gólpasszal járult hozzá csapata továbbjutásához. A Sahtar Doneck braziljai vezetésével kiütötte a Real Sociedadot, így még bejuthat a nyolcaddöntőbe. Mircea Lucescu legénységének ehhez az utolsó fordulóban nyerni kell az Old Traffordon: „Két hetünk van, hogy felkészüljünk a Manchester ellen. A továbbjutáshoz nyerni kell az utolsó fordulóban, mi mindent meg fogunk tenni”– nyilatkozta a román szakvezető.

A B csoportban Sergio Ramos piros lapja miatt a Real Madrid a 26. perctől emberhátrányban játszott a Galatasaray ellen. A spanyolok az első félidőben még nem találták igazán a ritmust, a másodikban esélyt sem adtak a törököknek. Cristiano Ronaldo hiányában Gareth Bale lőtt fantasztikus szabadrúgásgólt, de Arbeloa, Di Maria és Isco is betalált. A Juventus a vendég Köbenhavn ellen aratta első győzelmét az idei kiírásban, a 16 közé jutást azonban az utolsó fordulóban, Törökországban biztosíthatja be.

Századik BL-mérkőzésén Zlatan Ibrahimovic már a 7. percben gólt jegyzett az Olimpiakosz ellen, mégis Edison Cavani utolsó percekben lőtt találata kellett a Paris Saint-Germain győzelméhez. Marco Verratti kiállítása miatt a második félidőben, emberelőnyben futballozó görögök Kosztasz Manolasz révén egyenlítettek, a pontszerzés nem sikerült a PSG vendégeként. A csoport másik mérkőzésén a Benfica szintén a 90. percben lőtt góllal nyert az Anderlecht ellen.

Öt forduló után nyolc csapat biztosította helyét a legjobb 16 között: a Manchester United, a Real Madrid, a Paris Saint Germain, a Bayern München, a Manchester City, a Chelsea, az Atlético Madrid és a Barcelona.

Bajnokok Ligája, 5. forduló, szerdai mérkőzések:

A csoport: Bayer Leverkusen–Manchester United 0-5 (Valencia 22., Smalling 30., 77., Evans 66., Nani 88.), Sahtar Doneck–Real Sociedad 4-0 (Luiz Adriano 37., Alex Teixeira 48., Douglas Costa 68., 87.). A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Manchester United 11 pont, 2. Sahtar Doneck 8, 3. Bayer Leverkusen 7, 4. Real Sociedad 1.

B csoport: Real Madrid–Galatasaray 4-1 (Bale 37., Arbeloa 51., Di María 63., Isco 81., ill. Umut Bulut 38.), Juventus–FC Köbenhavn 3-1 (Vidal 29., 60., 63., az első kettőt 11-esből, ill. Mellberg 56.). A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Real Madrid 13, 2. Juventus 6, 3. Galatasaray 4 (7-14), 4. FC Köbenhavn 4 (4-11).

C csoport: Anderlecht –Benfica 2-3 (Mbemba 18., Bruno 77, ill. Matic 34., Mbemba 52., öngól, Rodrigo 90.), Paris Saint-Germain–Olimpiakosz 2-1 (Ibrahimovic 7., Cavani 90., ill. Manolasz 80.). A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Paris Saint-Germain 13, 2. Olimpiakosz 7 (7-7), 3. Benfica 7 (6-7), 4. Anderlecht 1.

D csoport: Manchester City–Viktoria Plzen 4-2 (Agüero 33., Nasri 65., Negredo 78., Dzeko 90., ill.Horava 43., Tecl 69.), CSZKA Moszkva–Bayern München 1-3 (Honda 62. –11-esből, ill. Robben 17., Götze 56., T. Müller 65. –11-esből). A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Bayern München 15 pont, 2. (már továbbjutott) Manchester City 12, 3. CSZKA Moszkva 3, 4. Viktoria Plzen 0.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés