
Fotó: Liu Shaoang/Facebook
Liu Shaoang az 500 és az 1500 után 1000 méteren is győzött vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán, így mindhárom egyéni távon aranyérmes lett, egyúttal bebiztosította címvédését összetettben is.
2022. április 10., 22:262022. április 10., 22:26
2022. április 10., 22:452022. április 10., 22:45
A sportág történetében ez volt az első alkalom, hogy magyar versenyző ilyen sikeresen szerepelt a vb-n. Legutóbb húsz éve – éppen Montrealban – a dél-koreai Kim Tong Szungnak sikerült az a bravúr a férfi mezőnyben, hogy mindhárom számban és összetettben is diadalmaskodott, ahogy most Liu Shaoang. A kétszeres olimpiai bajnok Liu, aki mind a 13 futamát megnyerte a kanadai városban,
A negyeddöntő magyar szempontból rendkívül szerencsésen alakult, ugyanis először Nógrádi Bence úgy jutott tovább, hogy a hajrára lemaradt riválisairól, de egy bukásban hárman is elestek előtte, így végül az elődöntőt érő második pozícióban ért célba. Az utolsó futamban Jászapáti Péter együtt szerepelt Liu Shaoanggal, utóbbi öt körrel a vége előtt állt az élre, megőrizve százszázalékos mérlegét a mostani vb-n. Azonban az utolsó helyen korcsolyázó fiatal versenyző is örülhetett, mert Sjinkie Knegt szabálytalansága nyomán ketten elestek, a hollandot pedig kizárták, azaz ő is második lett.
Az elődöntőben folytatódott a Ferencváros 24 éves versenyzőjének egyszemélyes show-ja. A táv elején a hatfős mezőny legvégére sorolt be, majd játszi könnyedséggel egyesével előzte meg riválisait, így megőrizte makulátlan mérlegét a kanadai városban. A vele együtt korcsolyázó Nógrádi Bence ötödikként ért célba, azaz a kisdöntőre kvalifikálta magát, ahogy a másik elődöntőben szintén ötödik Jászapáti Péter is.
A finálé sem jelentett kihívást Liu Shaoangnak, aki öt körrel a vége előtt vette át a vezetést. Mögötte két dél-koreai „utazott”, de látszott rajtuk, tisztában vannak a különbséggel, ezért meg sem próbálták megelőzni, sokkal inkább hátrafele tekintgettek, hogy védjék a saját pozíciójukat és érmüket. A kisdöntőben Nógrádi és Jászapáti nem tudott beleszólni a jobb helyezések sorsába, így kilencedik és tizedik helyen zártak.
A nőknél a két magyar, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia ugyanabban a negyeddöntőben szerepelt. Előbbi próbált elöl helyezkedni, rövid ideig élen is korcsolyázott, míg utóbbi a futam elejétől a végéig az utolsó, ötödik helyen haladt. Jászapátit a német Anna Seidel úgy előzte meg, hogy ütköztek, s a szegedi versenyző járt pórul, mert hátracsúszott a negyedik pozícióba. Onnan ugyan feljött a harmadik helyre a holland Yara van Kerkhof visszaelőzésével, de a zsűri szabálytalannak találta a manővert, ezért kizárta Jászapátit, aki így időeredményében sem bízhatott a továbbjutást illetően. Kónya 16., Jászapáti pedig 19. lett.
A női fináléban Csoj Min Dzsong a szokásos taktikáját alkalmazva diadalmaskodott: a hajrában előzte meg a hazai közönség előtt szereplő Kim Boutint. A 23 éves dél-koreai versenyző 14. vb-aranyát nyerte, ezen a távon harmadszor győzött, míg kanadai riválisa így mindhárom távon második lett ezen a vb-n, kilenc vb-érméből pedig egy sem arany. Vasárnap még a szuperdöntőkre és a staféták fináléira kerül sor.
Eredmények:
férfi 1000 m, világbajnok:
--------------------------
LIU SHAOANG 1:25.462 perc
2. Li Dzsune Szeo (Koreai Köztársaság) 1:25.529
3. Kvak Jun Gi (Koreai Köztársaság) 1:25.662
...9. Nógrádi Bence
...10. Jászapáti Péter
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
1 hozzászólás