Hirdetés

Harmadosztályos csapatot „kapott” Mezőpetritől Érmihályfalva

C osztályos csapata lesz a most rajtoló idénytől kezdve az eddig a megyei bajnokságban szereplő Érmihályfalvának. Az észak-bihari kisváros csapata, az Unirea ugyanis tegnap szerződést kötött a C osztályban játszó, szintén bihari Mezőpetri Fink Fensterrel, amelynek értelmében az együttes Fink Fenster Unirea néven a harmadik osztályban folytatja a játékot.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. augusztus 03., 00:002006. augusztus 03., 00:00

Labdarúgás
„Egyelőre két évre szóló együttműködést kötöttünk az Unireával, amelyet meghosszabbíthatunk, illetve akár egyesülhet is a két csapat, ha kedvezőek lesznek az eredmények” – mondta el a Krónikának Barátki Vilmos, a Mezőpetri főtámogatója. A szponzor, aki egyébként egy hőszigetelő nyílászárókat forgalmazó cég tulajdonosa, közölte, a szorosabb együttműködés ötletét a mihályfalvi fél vetette fel, ők először csupán fiatal játékosokat szerettek volna az Unireától igazolni. „Ez jó Érmihályfalvának, mivel a közönség ismét C osztályos mérkőzéseket láthat, egy olyan csapattal, amelyben helyi játékosok is szerepelnek, és jó nekünk is, mivel a költségek egy részét, valamint a stadion karbantartását a város önkormányzata fizeti” – ecsetelte Barátki.
A szerződés értelmében valószínűleg fele-fele arányban szerepelnek az együttesben az Unirea és a Fink Fenster játékosai, emellett Érmihályfalva fönntart egy, a megye kettőben játszó gárdát is, amelyben a helyi ifiknek biztosítanak játéklehetőséget. Barátki a távlati célokról elmondta, egyelőre szeretnének helyt állni a C osztályban, és elkerülni a kiesést. „A továbbiakban aztán szeretnénk jobb eredményeket is elérni. Az eddig lejátszott edzőmérkőzések alapján azt mondhatom, biztatóak a kilátások, ám egyelőre idő kell ahhoz, hogy összeálljon a csapat, ráadásul az idei csoportunkban jóval erősebb gárdák szerepelnek, mint tavaly” – vázolta a kilátásokat a főtámogató.
Kovács Zoltán, Érmihályfalva polgármestere elmondta, már hozzá is kezdtek a város labdarúgó-stadionjának rendbetételéhez, és hamarosan hitelesíttetik is az arénát a C osztályos mérkőzésekre. „A csapat költségvetése valamivel több mint kétmilliárd régi lej. A megállapodás értelmében a Fink Fenster, illetve az esetleg még felbukkanó szponzorok ennek mintegy nyolcvan százalékát állják, azaz ők fizetik a meccsprémiumokat, a kiszállásokat és a játékvezetőket, mi pedig az infrastruktúra fenntartásához szükséges összeget biztosítjuk” – közölte a polgármester. „Ez mindenképpen jó a városnak, hiszen magasabb osztályban játszik a csapatunk, ráadásul itt várhatóan több százan kíváncsiak lesznek a mérkőzésekre, ellentétben a Fink Fenster eddigi meccseivel, amelyekre alig több mint egy-két tucatnyi szurkoló látogatott el” – mutatott rá Kovács Zoltán.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés