„Free Pali!” – üzenték a csalódott szurkolók a Herthának, miután végleg eldőlt, a berlini klub nem járul hozzá ahhoz, hogy élvonalbeli futballcsapatához előléptetett edzője, Dárdai Pál a folytatásban is magyar szövetségi kapitány maradjon.
2015. július 22., 19:492015. július 22., 19:49
Ajánlásával érkezett helyére a tegnap hivatalosan is bemutatott Bernd Storck, az MLSZ sportigazgatója, aki bár a német iskolán nevelkedve komoly tapasztalatokkal rendelkező szakember, és az U20-as csapattal elért eredményeivel megkedveltette magát a magyarországiakkal, fogadtatása mégsem felhőtlen.
Hogy miért? Azért, mert ő nem Dárdai Pál, jelen helyzetben „csak” a B terv. Nem az a fiatal tréner, akibe egy egész sportközösség beleszeretett. Dárdainak szakmai alázatával, kiállásával, realitásérzékével és nem utolsósorban eredményeivel sikerült az egyik legkritikusabb tömeget, a futballszurkolókat a saját oldalára állítania, és azok tiszteletét kivívnia. Hiszen a magyar válogatott játékát lehet elemezni, lehet benne hibákat találni, de Dárdai kétségkívül életben tartotta a kvalifikálási esélyeket, és reményt adott az országnak. Szinte hamvaiból élesztette újjá a labdarúgás szellemiségét. Tette mindezt anélkül, hogy hangzatos ígérgetésekkel, mellveregetéssel és magyarázkodással ámította volna a népet. Érdemeit senki sem veheti el tőle, de idő előtti távozásával a magyar válogatott ezen fejezete valahogy lezáratlan maradt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!