
Lewis Hamilton nyert, a Mercedes pedig kettős diadalt aratott az idei második Forma–1-es futamon, a vasárnapi Malajziai Nagydíjon: a német istálló brit pilótája rajt-cél győzelmet aratva lett első Szepangban.
2014. március 30., 13:292014. március 30., 13:29
2014. március 30., 14:402014. március 30., 14:40
A leszakadó eső miatt 50 perces késéssel kezdődő szombati időmérő már Hamilton fölényéről szólt, hiszen ő szerezte meg az első rajtkockát, a második helyről Sebastian Vettel (Red Bull) indulhatott, a harmadikról pedig Hamilton csapattársa, Nico Rosberg.
A rajtot Hamilton jól kapta el, megőrizte első helyét, és kitűnően rajtolt Rosberg is, aki a beragadó Vettel mellett elhúzva följött a második helyre. A címvédő négyszeres német világbajnok a harmadik helyet sem tudta megőrizni, csapattársa, Daniel Ricciardo is elhúzott mellette.
Közben a hátsó szektorban kisebb koccanás történt, Maldonado (Lotus) és Bianchi (Marussia) ütközött, de a baleset nem járt komolyabb következményekkel. Legalábbis egyik versenyző sem esett ki, Bianchi viszont baleset okozásáért kapott egy öt másodperces időbüntetést.
Közben a Ferrari finn pilótájának, Räikkönennek ki kellett állnia kerékcserére, miután autójának jobb hátsó abroncsa megsínylette, hogy összeakadt Magnussennel (McLaren), akit szintén öt másodperccel büntettek.
A negyedik körben Vettel megkísérelt négyszeres világbajnokhoz méltóan autózni, támadni kezdte Ricciardót, és sikerült is visszaszereznie tőle a harmadik helyet.
Ezt követően egy ideig említésre méltó esemény nélkül telt a futam, a 35. körre azonban Vettel megérkezett Rosberg mögé, és elkezdte támadni mercedeses honfitársát. Az előzési manővert azonban amellett, hogy Rosberg nem hagyta magát, az is hátráltatta, hogy Adrian Sutil Sauberje pont a célegyenesben adta meg magát, és a pálya szélén állva egy ideig útakadályt képezett.
Ekkora az eső is cseperegni kezdett, de sok gondot nem okozott.
Annál több problémát okoztak Daniel Ricciardónak a saját szerelői, akik a 41. körben a bokszkiállás során rosszul szerelték fel autójára a bal első kereket, ezért azonnal visszahívták, ahogy a bokszból kiautózott. Amíg leállt a bokszutcában, és szerelői visszatolták, hogy meghúzzák a kerékcsavart, annyi idő telt el, hogy a dobogós helyezéstől búcsút vehetett.
Három körrel később ismét csak ki kellett állnia, mivel meglazult a Red Bull első vezetőszárnya, és elkezdte kivágni a jobb első abroncsot. Az újabb alkatrészcsere végleg tönkretette az ausztrál versenyét, néhány kör után fel is adta a futamot.
A hátralevő idő a Hülkenberg és Alonso között a negyedik helyért zajló küzdelem miatt vált izgalmassá, a spanyol végül három körrel a vége előtt, az 53. körben utasította maga mögé ellenfelét.
Ugyanekkor Felipe Massa ismét meghallotta a korábban, még ferraris korában oly gyakran elhangzó üzenetet: „Csapattársad gyorsabb nálad, ne tartsd fel.”
A csapatfőnök ezzel azt jelezte, hogy Valtteri Bottasnak több esélye lett volna elvenni a hatodik helyet Jenson Buttontól (McLaren). A brazil azonban nem volt hajlandó elfogadni a csapatutasítást, és nem adta át a hetedik helyet Bottasnak.
Közben az élmezőnyben nem történt változás, Hamilton megnyerte a futamot, Rosberg a másik Mercedessel a második helyen végzett, Vettel pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A Mercedes ezáltal élre állt a konstruktőri világbajnokságban, a nyitó Ausztrál Nagydíjat menyerő Rosberg pedig megőrizte első helyét az összetett pontversenyben.
„Hihetetlen érzés egy ilyen nehéz hétvége után győzni. Szerencsére a csapat tökéletesen működött a kiállásoknál, tökéletes döntéseket hoztak. Ragyogó az autó, mindenki nagyszerű munkát végzett” – nyilatkozta a futam után Hamilton a dobogó tetejéről a rendezők meglepetéseként alkalmi riporterként „szerződtetett” népszerű brit színésznek, Benedict Cumberbatchnek.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!