
„Ez pályafutásom legnagyobb tornagyőzelme. Soha nem fogom elfelejteni” – jelentette ki Simona Halep, miután vasárnap este, több mint két és fél órányi játék után 2:6, 7:5, 6:4-re legyőzte a szerb Jelena Jankovicsot a közel 5,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztorna döntőjében.
2015. március 23., 15:462015. március 23., 15:46
A 23 éves román tehetség szerint az első szettben nehezen tudott összpontosítani, és bár pihentebb volt ellenfelénél, a három egymást követő nap meccskiesése megviselte.
A világranglista harmadik helyén jegyzett Halep ugyanis játék nélkül jutott tovább az elődöntőből, amelytől a világelső amerikai Serena Williams sérülés miatt visszalépett.
A 18. helyen kiemelt Jankovics ellenben csaknem kétórás csatát vívott a német Sabine Lisicki ellen a fináléban való részvételért.
Halepnek ez volt az idei harmadik tornagyőzelme, pályafutása során pedig a 11. trófeát emelhette magasba.
Ez a mostani viszont mind közül a legértékesebb, hiszen az Indian Wells-i tenisztorna a Premier Mandatory erősségű versenyek kategóriájába tartozik.
„Kivételes megmérettetés volt. Nem játszottam a legmagasabb szinten, de bíztam magamban és az esélyemben.
Minden meccsen a végsőkig harcoltam” – összegezte tapasztalatait a konstancai tehetség, akinek bár izomfájdalmai miatt a végén már orvosi ellátásra is szüksége volt, jelezte, pályára lép a héten Miamiban kezdődő tornán is.
A férfimezőnyben a címvédő és világelső Novak Djokovics nyerte meg a keménypályás viadalt: a vasárnapi döntőben 6:3, 6:7 (5-7), 6:2-re legyőzte a világranglistán második svájci Roger Federert. A szerb játékos 2008, 2011 és 2014 után negyedszer diadalmaskodott a kaliforniai sivatagban, és pályafutása 50. trófeáját hódította el. A torna 40 éves történetében Djokovicsnak és Federernek sikerült először egymás után kétszer is döntőbe jutnia.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!