Halep „térdre rogyott” az Australian Open első körében

Már az első körben kiesett Simona Halep az ausztráliai nyílt teniszbajnokságon: hétfőn 6:3, 6:1-re kikapott az amerikai Shelby Rogerstől. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. január 16., 17:432017. január 16., 17:43


A negyedik helyen kiemelt román sportoló reményei és ígéretei ellenére gyengén teljesített, ám bevallása szerint ebben térdfájdalma is közrejátszott. „A második szettben már nehezen mozogtam\" – magyarázta a meccset követő sajtótájékoztatón. Bevallása szerint már a tavalyi szingapúri torna óta problémája van a térdével, és bár a téli pihenő jót tett neki, a kínai versenyen már ismét visszatért a fájdalom.

„Egy pillanatra sem futott át a fejemben, hogy visszalépjek. Az nem az én stílusom. A találkozó előtt bevettem egy gyulladáscsökkentőt, de a megerőltetés miatt, még erősebben éreztem a fájdalmat\" – ecsetelte. Hozzátette, elképzelhető, hogy az elkövetkező időszakban nem fog teniszezni, mert nem szeretné, ha ez a sérülés súlyosbodna.

Ilie Năstase, Románia Fed-kupa-csapatának újdonsült kapitánya ugyanakkor aggódik a női válogatott február 11-én kezdődő, Belgium elleni összecsapása miatt. „Remélem, hogy addig felépül. Még nem beszéltem vele és azt sem tudom, hogy volt-e orvosi vizsgálaton, de ha nem tud majd játszani, akkor kénytelenek leszünk mást behívni a keretbe\" – idézte a szakembert a DigiSport.

A melbourne-i Grand Slam-tornán érdekelt romániai sportolók közül nem csak Halep esett ki az első körben: Patricia Țig is kikapott 6:0, 6:1-re az olimpiai bajnok Puerto Ricó-i Monica Puigtól, a világranglistán 30. Irina Begu és a 78. Sorana Cîrstea viszont továbbjutott az első körből. Előbbi a kazah Yaroslava Svedovát múlta felül 5:7, 6:3, 6:4-re, míg utóbbi az orosz Irina Khromacheva ellen győzött 6:2, 6:1-re. A világranglistát vezető német Angelique Kerber 6:2, 5:7, 6:2-re verte az ukrán Lesia Curenkót, mint ahogyan a férfimezőnyben listavezető brit Andy Murray is egy ukrán teniszező, Ilia Marcenko ellen győzve (7:5, 7:6, 6:2) jutott tovább a második körbe. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Ha fejben erős vagy, jöhet bármilyen kihívás – 24 órás kerékpárversenye után beszélgettünk Kisjancsi Andrással

A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.

Ha fejben erős vagy, jöhet bármilyen kihívás – 24 órás kerékpárversenye után beszélgettünk Kisjancsi Andrással
2025. szeptember 13., szombat

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók

A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók
2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres