
Újabb tornagyőzelemmel igazolta Simona Halep, hogy karrierje csúcsán van: a román teniszező vasárnap megnyerte a 796 ezer dollár összdíjazású moszkvai tenisztornát.
2013. október 20., 19:522013. október 20., 19:52
A 21 éves játékos azzal ausztrál Samantha Stosurral került szembe a Kremlin Kupa fináléjában, akit eddig egy hellyel előzött meg a világranglistán (18., illetve 19.), egymás elleni mérlegük viszont az ellenfélnek kedvezett: Stosur 3-1-re vezetett. Igaz, Halep első győzelmét idén jegyezte, abban az évben, amikor berobbant a szűkebb világelitbe – 2013-ban Nürnbergben, s\'Hertogenbosch-ban, New Havenben és Budapesten is WTA-tornát nyert.
A moszkvai döntőt Halep kezdte jobban (3:1), Stosur azonban felállt, az ausztrál 4:3-as vezetése után pedig fej fej mellett haladtak egészen a rövidítésig. Ezt simán nyerte a konstancai lány (7-1), akit mindjárt a második szett elején lebrékelt ellenfele, azonban Halep azonnal „visszaütött”, majd 3:1-re ellépett, s végül magabiztosan nyerte meg ötödik WTA-tornáját (7:6, 6:2). A diadal 132 470 dollárt és 470 WTA-pontot hozott a román teniszező konyhájára.
„Hihetetlen évem van, minden egyes pillanatát élvezem” – nyilatkozta Halep moszkvai sikere után, amelynek köszönhetően minden bizonnyal bekerül a világ 15 legjobb versenyzője közé, úgy, hogy a tavalyi évet még a 47. helyen zárta.
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!