
Képünk illusztráció
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán újabb halasztást rendelt el az élvonalbeli bajnokság playoffját vezető klubok panaszai ügyében, mint ahogyan a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Dinamo meccsen történt zászlószaggatást követő szurkolói rendbontás kapcsán is május 16-án hoz döntést.
2018. május 09., 22:592018. május 09., 22:59
A hivatalos közlemény nem adott magyarázatot az ítélethirdetés elnapolására, így továbbra is csak annyi ismert, hogy a Liga 1-ben listavezető Kolozsvári CFR és a második helyen álló FCSB egymás ellen kértek három pont levonásával járó büntetést a klubok illetékeseinek nyilatkozatai miatt.
A háromszékiek, mint ismeretes, megfékezték a kerítést lebontó bukaresti drukkereket, még mielőtt azok komolyabb botrányt okozhattak volna.
Mindezt olyan körülmények között, hogy a hatóságok a Mediafaxnak már korábban megerősítették, hogy a rendbontó a Dinamo ultrái közé tartozik, tette miatt pedig egy évre kitiltották őt a stadionokból, és ezerlejes bírsággal sújtották.
A fegyelmi bizottság döntésének elsősorban a felsőházi csapatok szempontjából van komoly jelentősége, hiszen két fordulóval a playoff lezárása előtt egy esetleges pontlevonás nagyban befolyásolhatja a bajnoki cím sorsát.
ahol ügyvédei az új polgári törvénykönyvre hivatkozva, elévülési kifogással szeretnék elérni, hogy a Steaua katonai sportklubja (CSA) által kért tízéves időszak helyett csak három esztendő után fizessenek kártérítést a „csillagos” márka használata miatt. A legfelsőbb bíróság, mint ismeretes, 2014-ben kimondta, hogy a brand – amelyet 2004 óta a George Becali tulajdonában lévő futballklub használt – a védelmi minisztérium fennhatósága alá tartozó CSA tulajdona.
A „bakák” ügyésze, Florin Talpan szerint az FCSB-t deliktuális felelősség terheli, mert a márkahasználat jogellenességét a bíróság már kimondta, és ok-okozati összefüggés is van a cselekmény, a kár, valamint a vétkesség között. Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint a tegnapi tárgyaláson hangsúlyozta: korábban a bíróság már megállapította, hogy jelen helyzetben nem lehet elévülésről beszélni. A bukaresti törvényszék mára halasztotta az ítélethirdetést, hogy utána további tárgyalások útján határozzák meg a kártérítési összeg végleges mértékét.
ráadásul az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által szervezett nemzetközi kupasorozatokból is kizárattatná a Liga 1 bajnokaspiránsát. Két fordulóval a felsőházi rájátszás előtt a bukaresti piros-kékek egy ponttal maradnak el a listavezető CFR-től, és amíg a végső győzelem Bajnokok Ligája-indulást ért, addig a második helyezett az Európa Liga-selejtezőkben vehet részt a 2018–2019-es szezonban.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!