Hirdetés

Hagi is ott lesz a váradi jótékonysági meccsen

Összefogtak a labdarúgók: egy nyolcéves leukémiás élesdi kisfiúért, Ficuţ Kevinért lépnek pályára szerdán a Bihar FC kezdeményezésére a nagyváradi stadionban.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. augusztus 11., 17:342013. augusztus 11., 17:34

A jótékonysági eseményen a két éve rákos beteg gyermek gyógykezelésére gyűjtenek pénzt, mert – ahogyan azt Şerban Morcan, a klub elnöke megfogalmazta: \"a Bihar FC a helyi közösség mellett áll, azt képviseli jóban és rosszban, éppen úgy, ahogyan a problémáktól függetlenül a szurkolók is kitartottak az egyesület mellett.\"

Az egyévesen félárván marad kisfiút édesapja, Ficuţ Csaba 2011 óta Debrecenben kezelteti és további három évig kell még folytatniuk a terápiát. \"Gyógyszerekre és szteroidokra van szüksége, olyankor, amikor az analízisei nem jók, akkor beutalják a kórházba\" – mondta az apuka, aki korábban jómaga is futballozott, és bár térde megsérült, szerinte megérte az áldozat. Büszke, hogy részese lett a \"labdarúgó-családnak\".

A szerdán 16 óra30 perckor kezdődő karitatív gálán először a Bihar FC másodosztályos felnőtt csapata mérkőzik meg a piros-kék szurkolók alakulatával, majd a klub adminisztratív munkatársai lépnek pályára a sajtó együttese ellen. Ezek kétszer tizenöt perces találkozók lesznek, amelyeket a két 30 perces félidőből álló \"old-boys\" mérkőzés követi, amikor a Bihar FC öregfiúi futballoznak a román válogatott veteránjai ellen. Utóbbi alakulatot Jenei Imre irányítja majd, és olyan neves egykori játékosok sorakoznak fel, mint Gheorghe Hagi, Miodrag Belodedici, Ilie és Iosif Rotaru, vagy éppen Paul Codrea. A Muzsnay Zsolt és Gergely Sándor irányította házigazdák színeiben többek között Sorin Cigan, Lucian Ciocan, Claudiu Mutu, Erdei István, Kulcsár Sándor, Stelian Farcău és Sorin Pop lép pályára.

\"Reméljük, hogy a stadion zsúfolásig megtelik majd, hiszen ezt az eseményt azért szervezzük, hogy segítsünk ennek a kisfiúnak\" – magyarázta Ciocan. A jótékonysági eseményre belépőt elővételben a klub váradi székhelyén, míg a mérkőzések napján, a stadion bejáratánál lehet váltani legkevesebb 5 lejes adományért cserébe.

A Bihar FC-től kölcsönöz a Róma


Az AS Roma futballcsapatában folytatja pályafutását Ionuţ Pop, a Nagyváradi Bihar FC utánpótlás-nevelő központjából kikerült fiatal kapus. Az 1997-ben született hálóőr a következő szezonban kölcsönjátékosként szerepel az olasz alakulatban, majd utána véglegesen is átigazolhatja az élvonalbeli egyesület. Şerban Morcan, a Bihar FC elnöke bízik abban, hogy a fiatal labdarúgónak sikerül tovább fejlődnie a fővárosiaknál, s a 2014–2015-ös idényben már igazolt játékosként fog pályára lépni az AS Romában.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés