2009. március 20., 10:482009. március 20., 10:48
Az új rendszer 2008-as alkalmazása esetén a tavalyi világbajnok nem Lewis Hamilton (McLaren– Mercedes), hanem Felipe Massa (Ferrari) lett volna. A brit vb-győztes öt futamgyőzelemmel diadalmaskodott tavaly, brazil riválisát pedig hatszor intették le elsőként. „Nem igazán tetszik ez az új felállás” – összegzett tömören Hamilton.
Jenson Button egyetértett azzal, hogy izgalmas mindig a győzelemre törni, ugyanakkor szerinte kockázatos is: „Kilenc futam után már lehetne egy világbajnokunk, aki a többi versenyen már nyugodtan fagyizhatna. Vagy mondjuk egy pilóta négy GP-t megnyer, a többin rendre kiesik, és 40 ponttal végez. Egy másik ugyanakkor háromszor diadalmaskodik, 14-szer másodikként ér célba, 142 pontot gyűjt, mégsem lehet világbajnok – a nézők aligha fogják ezt megérteni.”
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.