
Fotó: Mediafax
2009. augusztus 03., 09:352009. augusztus 03., 09:35
Az első magyar aranyérmet Gyurta Dániel nyerte, aki a 200 méteres mellúszás döntőjében ujjhossznyival, de az elsőként csapott a célba. A 2004-es athéni olimpián ebben a számban ezüstérmes Gyurta 2:07.64 perces Európa-csúccsal végzett az élen, egyetlen századdal megelőzve az amerikai Eric Shanteau-t. Gyurta az első százon a hatodik-hetedik-nyolcadik helyen tempózott, de egy testhossznál többel nem maradt le az élen haladóktól, így reális esély volt arra, hogy erős hajrával dobogós helyen végez.
Még ötvennel a cél előtt is a mezőny második felében haladt, de egyre csökkent a különbség. A vége felé lényegesen nagyobb tempóban úszott riválisainál, s az utolsó métereken – Shanteau kivételével – mindenkit lehagyott, „benyúlással” pedig az amerikai vetélytársát is megelőzte. Gyurta 2:08.08 perces Európa-rekorddal került a döntőbe, s még ezen az időn is jelentősen faragott, olyannyira, hogy az ausztrál Christian Sprenger 2:07.31-es világcsúcsától sem járt messze. Sprenger ezúttal – a litván Giedrius Titenisszel holtversenyben – harmadik lett 2:07.80-nal.
„A római vb előtt a japán Kitadzsima távollétében csakis ez lehetett a célom, még ha Európa-csúccsal és nem világrekorddal nyertem is” – mondta hétvégi győzelme után a 20 éves Gyurta Dániel. – A világbajnokság előtt azt gondoltam, hogy az aranyért világcsúcsot kell úszni. Az, hogy egyetlen századdal előztem meg az amerikait, lényegtelen, a lényeg az, hogy elsőként én érintettem meg a falat. Mondhatnám, hogy itt is az nevet, aki a végén nevet. Amúgy nagyon szoros volt a verseny, de nagyon jól sikerült az utolsó ötven méterem.” Gyurta sikerét megelőzően legutóbb négy éve, Montrealban volt magyar világbajnok úszásban, akkor Cseh László győzött 400 m vegyesen.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.