„Ha valami olyan szépet akarok elérni, mint Athénban, úgy érzem, még rá kell tenni egy kicsit – mondta Gyurta. – Amikor beugrottam, már akkor éreztem, jól megy. Előzőleg 2:09.5 körüli időre számítottam, ezzel együtt van még bennem”.
Cseh Lászlónak a 200 m-es pillangóúszás döntőjében is lehet szorítani – a negyedik legjobb idővel jutott a fináléba. A többi magyar úszó viszont csalódást keltett kedden: Verrasztó Evelyn 200 m vegyesen országos rekordot ért el, ám szétúszás után lemaradt a döntőről, azaz kilencedik lett. Mutina Ágnes 200 m gyorson a 11. helyen végzett. Makány Balázs 100 m gyorson 28., női 200 m pillangón Boulsevicz Beatrix 18., az előzetesen éremre pályázó Kovács Emese pedig 27. lett. A férfi 4x200 m-es gyorsváltó ugyan országos csúcsot ért el, csak a 13. helyen zárt.
Michael Phelps viszont hozta a formáját: a 200 méteres gyorsúszásban világcsúccsal győzött, harmadik aranyát nyerve Pekingben. A 23 éves amerikai klasszis ezzel belépett a „halhatatlanok klubjába” – minden idők legeredményesebb olimpikonja lett kilenc ötkarikás aranyérmével, a szintén úszó Mark Spitz, az atléta Carl Lewis, a finn futó Paavo Nurmi, valamint a szovjet tornász, Larissza Latinyina rekordját beállítva. Phelps egyeduralkodó lehet, ha a férfi 200 pillangó szerdai döntőjében is diadalmaskodik. Honfitársa, Aaron Piersol saját világcsúcsát megjavítva lett olimpiai bajnok férfi 100 m háton Pekingben. Natalie Coughlin révén női 100 m háton is amerikai siker született, míg a női 100 m mellet az ausztrál Leisel Jones nyerte.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.