2008. október 13., 00:002008. október 13., 00:00
A tavalyi, belgrádi kontinensviadalon másodikként zárt, ezúttal első helyen kiemelt magyar egység hat játszmában verte a kínai, bolgár származású riválist, amelyet edzőként Tóth korábbi párospartnere, Bátorfi Csilla segített a háttérből.
A nyitószettet simán nyerték az olaszok, majd a következő felvonás ugyanilyen könnyen lett a magyaroké. A harmadik játszma már kiélezettebb küzdelmet hozott, de 8-8 után Tóthék megléptek. A negyedik szett hasonló forgatókönyv szerint alakult, csak éppen az olaszok nyerték így. Az ötödik szakaszban 4-1-re elhúztak Stefanováék, ezután viszont már csak két pontot tudtak begyűjteni, mert a magyarok hengereltek, és ezzel ismét előnybe kerültek. A hatodik játszma szintén szoros csatát hozott, miután 7-4-es magyar vezetésnél Bátorfi időt kért, sikeresen nyugtatta meg tanítványait, akik gyorsan fordítottak, és 9-7-re már náluk volt az előny. A kocka azonban ismét fordult, 50 perc elteltével meccslabdához jutottak Tóthék, és a másodikat ki is használták. Tóth pályafutása hetedik, Póta pedig második felnőtt Európa-bajnoki címét ünnepelhette.
Az egyesben a délelőtti elődöntőben vereséget szenvedett Tóth (4:2 arányban kapott ki az osztrák színekben versenyző Liu Jiától) három éremmel – egy-egy arannyal, ezüsttel és bronzzal – távozhat Oroszországból, miután csapatban a dobogó második fokára állhatott fel.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.