
Fotó: vsk
A Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapata új fejezetet nyitott a klub történetében, miután kedd este az Avtodor Saratov legyőzésével megünnepelhette első sikerét a Bajnokok Ligája csoportkörében.
2016. november 02., 18:532016. november 02., 18:53
A 96:85 arányú hazai diadalt követően Cristian Achim edző nem is próbálta meg leplezni örömét, mert szerinte most sikerült bebizonyítaniuk, hogy helyük van ebben a sorozatban. „Végig hittünk abban, hogy legyőzhetjük az oroszokat, még akkor is, ha azok két napja még fej-fej mellett harcoltak a Moszkvai CSZKA-val. Nagyon örülök, hogy eljutottunk erre a szintre és fel tudjuk venni a versenyt az erős csapatokkal\" – mutatott rá.
Különösen elégedett volt tanítványai harciszellemével, de a sikerhez szerinte kellett az a taktikai fegyelem is, amellyel az eltervezett támadójátékukat kivitelezni tudták. Ebben a B csoportban kedd este nyert a Pinar Karsiyaka is 84:75-re a vendég Maccabi Rand Media ellen, a másik két összecsapást szerda este rendezik. Addig az Avtodor vezette az összetett 5 ponttal, a váradiak 4 pontnál tartanak a nyolcasban. A VSK jövő kedden a Le Mans Sarthe vendége lesz.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!