
Fotó: Facebook/Emanuel Gyenes - Mani
A 23. helyen zárta Gyenes Emánuel a jubileumi 40. Dakar Ralit. A szatmárnémeti motoros kedd délután érkezik haza Dél-Amerikából.
2018. január 21., 18:442018. január 21., 18:44
2018. január 21., 18:442018. január 21., 18:44
A motoros mezőny összetettjének 23. helyen zárta pályafutása nyolcadik Dakar Raliját Gyenes Emánuel. A szatmárnémeti pilótának ugyan nem sikerült tervei szerint felülmúlnia korábbi legjobb teljesítményét, ám a hűlését leküzdve ismét végigverekedte magát a Peruból induló, majd Bolívián áthaladva Argentínában befejeződő, több mint 9 ezer kilométeres távon, hogy szombaton Cordobában áthaladjon a célvonalon. A hivatalos honlap által idézett pilóták közül szinte mindegyik egyetértett Manival abban, hogy
Köztük a tavalyi bajnok brit Sam Sunderlandet, akinek kiesése után KTM-es gyári csapattársa, Matthias Walkner írt sporttörténelmet az összetettbeli győzelmével. Az első osztrák motoros lett, akinek sikerült nyernie, sikerével ráadásul együttesének is megszerezte a sorozatbeli 17. konstruktőri címet. Mögötte a Hondával versenyző argentin Kevin Benavides lett a második, míg az utolsó mért szakaszt megnyerő, 2016-os Dakar-bajnok Toby Price a harmadik lett a ranglistán.
A Peugeot is megvédte címét, ám a dobogóra ezúttal csak egy kocsijuk fért fel, mert az autósok között összetettben győztes spanyol Carlos Sainz mögött két Toyota, a Nasszer al-Attijah és a Giniel de Villiers neve által fémjelzett egység végzett a második és harmadik helyen. A Mr. Dakarként emlegetett, tizenháromszoros győztes Stephane Peterhansel (Peugeot) ezúttal a negyedik lett. Meglátása szerint két nagy hibát vétettek a verseny során, de „ez egy őrült Dakar volt", ahol rengeteg élsportoló kiesett, mások pedig rengeteg időt veszítettek a futamok során.
Az 55 éves veterán pilóta a hivatalos honlap alapján még nem biztos, hogy jövőre is rajthoz áll, egyelőre szeretné kiélvezni ezt a megdolgozott sikert és átbeszélni terveit a családjával. „A Peugeot sem lesz itt jövőre, úgyhogy még meglátjuk" – tette hozzá.
A quadosok mezőnyében a 2014-ben győztes Ignacio Casale nyert, míg kamionosoknál a Kamaz Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev és Vlagyimir Ribarkov alkotta orosz egysége védte meg tavalyi címét. A Dakar idei magyarországi részvevői közül, mint ismeretes, senkinek sem sikerült teljesítenie a kéthetes viadalt. Mani kedden kora délután érkezik haza Romániába.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!