Hirdetés

Guardiola korábbi csapatával elődöntőzik a BL-ben

A címvédő Real Madrid a Juventusszal, az FC Barcelona pedig a korábbi sikeredzője, Josep Guardiola által irányított Bayern Münchennel találkozik az elődöntőben.

Hírösszefoglaló

2015. április 24., 15:192015. április 24., 15:19

Az európai szövetség pénteken Nyonban tartott sorsolásán az is eldőlt, hogy az első mérkőzéseken a Barcelona, illetve a Juventus lesz majd a házigazda.

A legérdekesebb egyértelműen Josep Guardiola szerepe, aki játékosként tizenegy éven át szolgálta a katalán együttest, majd vezetőedzőként 2008 és 2012 között a klub történetének legeredményesebb időszaka fűződött a nevéhez. A szakemberrel 14 trófeát, közte két Bajnokok Ligáját és három bajnoki címet nyert az együttes.

A tízszeres győztes Real Madridnak van esélye arra, hogy a sorozat történetének első címvédője legyen, ugyanakkor korábban a legrangosabb európai kupában a Juventus elleni négy egyenes kieséses párharcából hármat elbukott, csak az 1997/98-as idényben megnyert fináléban örülhetett.

A Juventus 12 év után tért vissza Európa legjobb négy csapata közé: az olasz bajnok a 2002/03-as idény elődöntőjében éppen a Real Madridot búcsúztatta, igaz, a finálét büntetőpárbajban elbukta az AC Milan ellen.

Érdekesség, hogy legutóbb a 2012/13-as szezon fináléja előtt is kínálkozott lehetőség arra, hogy a döntőben El Clásicót, azaz Barcelona–Real Madrid meccset rendezzenek, ám az elődöntőben a Barcelona éppen a Bayern Münchennel – a Barca 7-0-ás összesítéssel ment tovább –, a Real Madrid pedig a Borussia Dortmunddal szemben maradt alul.

Az elődöntő első felvonásaira május 5-én és 6-án, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A finálét június 6-án a berlini Olimpiai Stadionban rendezik.

Kialakultak az EL-elődöntős párosítások is

Elmarad az olasz EL-elődöntő: a címvédő spanyol Sevilla a Fiorentinával, a másik olasz csapat, a Napoli pedig az ukrán Dnyipro együttesével találkozik a kupasorozat legjobb négy csapata között.

Az európai szövetség pénteken Nyonban tartott sorsolásán az is eldőlt, hogy az első mérkőzéseken a Sevilla és Napoli szerepel majd hazai pályán.

Az elődöntő első felvonásait május 7-én rendezik, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A finálét május 27-én, a varsói Nemzeti Stadionban játsszák.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés