2012. március 15., 08:342012. március 15., 08:34
A mostani KO-siker előtt a német elit együttes holtversenyben állt az élen azon a listán, amely a gólrekordos diadalokat rögzíti: a 2008/09-es szezon nyolcaddöntőjében a Bayern a portugál Sporting Lisszabont gyűrte le 7-1-re, s pontosan ugyanennyire nyert a 2006/07-es szezonban az angol Manchester United a negyeddöntőben az olasz AS Romával, múlt szerdán pedig – szintén a nyolcaddöntős etapban – a spanyol FC Barcelona a német Bayer Leverkusennel szemben.
A kontinentális szuperszériában amúgy több alkalommal előfordult már 7-0-s, sőt egy ízben 8-0-s végeredmény is – utóbbit az angol FC Liverpool produkálta 2007 őszén a török Besiktas rovására –, ezek azonban még a kieséses szakaszt megelőzően, a BL csoportkörében születtek. A keddi müncheni 7-0 alkalmával ugyanakkor egy parádés egyéni remeklést is fel lehetett jegyezni: a hazaiak támadója, Mario Gomez 23 perc alatt négy alkalommal is betalált – háromszor Ribéry passzából –, amivel a 2. helyre jött föl a BL öröklajstromán.
Március 7-én, a Barca 7-1-es győzelmének legfőbb letéteményeseként az öt gólt szerző Messi csúcstartóvá lépett elő az egy mecscsen legeredményesebbek stábjában, míg Gomez az argentin mögött következő mesternégyes-tulajdonosok sorához csatlakozott nyolcadikként. A két évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-döntős Bayern amúgy a nyolc közé jutásával megőrizte az esélyt a még nagyobb sikerre, ugyanakkor a 2010-ben a bajorokat a fináléban legyőző Internazionale elpuskázta saját továbblépési lehetőségét.
Az olasz csapat úgy esett ki kedd este, hogy az 1-0-s idegenbeli vereséget követően csak 2-1-re tudta legyőzni a francia Marseille-t. A rendes játékidőben az itáliaiak ledolgozták a hátrányukat, a 92. percben a vendégek egyenlítettek, s a hátralevő időben már csak az amúgy érdemben semmit nem érő győztes gólra futotta tizenegyesből a milánói házigazdák erejéből.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, kedd esti visszavágók: Internazionale–Olympique Marseille 2-1 (Milito 75., Pazzini 96. – 11-esből, ill. Brandao 93.; továbbjutott a Marseille, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal), Bayern München–Basel 7-0 (Robben 11., 81., Müller 42., Gomez 45., 50., 61., 67.; tj. a Bayern 7-1-gyel).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.