
2008. november 10., 16:252008. november 10., 16:25
„Rettentő fontos volt, hogy matematikailag is közel maradjunk a csúcshoz, hogy megmutassuk: kitartásban és mentális erőben is felvesszük a versenyt riválisainkkal” – nyilatkozta a siker után Arsene Wenger, az Ágyúsok francia vezetőedzője, aki hozzátette, a nagyon magas színvonalú mérkőzés kiváló reklám volt a sportágnak. Egyetértett ezzel Alex Ferguson, a címvédő manchesteriek trénere is: „Ahogy a két csapat futballozott, az csodálatos volt. Van, hogy fel kell tenned a kezed, és azt kell mondanod: ha valaki legyőz, legalább jól játsszon, és az Arsenal jól játszott”. Anelka, a Chelsea csatára Nasrihoz hasonlóan szintén két gólt lőtt hétvégén, amellyel el is döntötte a Blackburn elleni találkozót, csapata pedig a táblázat élén maradt. Míg Nasri és Anelka két-két gólt lőtt, Spanyolországban ketten is kétszer annyit lőttek egy mérkőzésen. A Barcelona kiütéses, 6-0-s sikere során Eto’o páratlan módon egy félidő alatt jutott el a mesternégyesig a vendég Valladolid ellen. A Malagát 4-3-ra verő örök rivális Real Madrid „Eto’ó-ja”, Gonzalo Higuaín szintén négyszer volt eredményes – egy alkalommal tizenegyesből, egyszer pedig egy elrontott, előbb a kapusba rúgott, majd „kijavított” büntetőből –, ám az argentinnak 70 perc kellett a ritka bravúrhoz.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.