Hirdetés

Gólparádé Kispesten

Labdarúgás – Kiütéses győzelemmel tért vissza a Honvéd felújított otthonába, a Bozsik-stadionba. Supka Attila tanítványai 6-0-ra verték a sereghajtó Vác együttesét, amelynek edzője, Gergely Károly egy nappal az összecsapás előtt lemondott – helyét ideiglenesen Nagy Tibor vette át a kispadon. A mintegy ötezer néző előtt pályára lépő csapatok közül a vendégek találtak be először – a saját kapujukba.

Gazda Árpád

2007. március 05., 00:002007. március 05., 00:00

A Vác balszerencséje amásodik félidőben is kitartott, ugyanis újabböngólt rúgott. A szétesett vendéggárdának nem kegyelmeztek a Honvéd játékosai:negyed óra alatt négyszer is betaláltak.
A listavezető MTK játékosaiviszont nem tudtak túljutni a pécsi védelmen,így hazai pályán csupán gólnélküli döntetlent értek el – a kék-fehérekveretlenségi sorozata nyolc meccs óta tart. Hasonlóeredményt ért el az Újpest is a REAC ellen, míga harmadik helyen álló Zalaegerszeg Győrönszenvedett 2-1-es vereséget. A Vasas új igazolása,Kenesei Krisztián már bemutatkozó mérkőzéséngólt szerzett, csapata ennek köszönhetően ismagabiztosan nyert a Tatabánya otthonában. A Sopron isidegenben győzött: Cigan – aki a viareggiói ifjúságiegyüttesek tornáján a Nagyszalontai Libertyterősítette – góllal járult hozzácsapata diósgyőri sikeréhez.

Hírösszefoglaló


NB I, 19. forduló: Újpest–REAC0-0, MTK–Pécs 0-0, Honvéd–Vác 6-0 (Fernando38. – öngól, Kovács P. 66. – öngól,Dobos 74., Hercegfalvi 75., Bogdanovics 80., Szabó T. 91.),Diósgyőri VTK–FC Sopron 0-2 (Feczesin 63., Cigan 89.),Győri ETO FC–Zalaegerszegi TE 2-1 (Brnovics 37., Bajzát44., ill. Sebők V. 75.), FC Fehérvár–Paks 1-1(Kuttor 81., ill. Kiss T. 11.), Tatabánya–Vasas 1-3 (Szőke28., ill. Kenesei 42., Lázok 78., Kincses 92.). A DebreceniVSC–Kaposvár találkozót ma játsszák.

Az NB I állása:

1. MTK 19 14 3 2 37-12 45
2. Debrecen 18 12 3 3 34-13 39
3. ZTE 19 11 3 5 32-24 36
4. Újpest 19 10 3 6 27-17 33
5. Fehérvár 19 9 2 8 25-23 29
6. Diósgyőr 19 9 2 8 26-26 29
7. Vasas 19 9 2 8 19-23 29
8. Pécs 19 6 7 6 21-25 25
9. Tatabánya 19 7 2 10 30-32 23
10. Sopron 19 7 2 10 17-32 23
11. Paks 19 6 5 8 17-19 23
12. Győr 19 6 5 8 24-28 23
13. Honvéd 19 6 4 9 31-29 22
14. REAC 19 5 5 9 23-33 20
15. Kaposvár 18 5 2 11 19-25 17
16. Vác 19 1 6 12 12-33 9

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés