Gól voltam álmomban

Hát igen, valahogy így képzeljük el a focit: Wanchope-pal és a németekkel, akiket annyira feldobott a házigazda szerepköre, hogy még szép játékot is képesek produkálni.
A tapasztalataink pedig óráról órára bővülnek. Már tudjuk, hogy a lengyel foci igazából csak két gól után indul be. Négy évvel ezelőtt Dél-Korea józanította ki őket, most pedig a földre szállt ecuadoriak. (Könnyű nekik, ők alapjáraton három kilométerrel a tengerszint fölött rúgják a lasztit.) Lassan elmondhatjuk róluk, hogy a lengyelek magyar betegségben szenvednek: a selejtezőn jól muzsikálnak, de a csoportból juszt se jutnak tovább.
Az igazi drukker mégis az elefántcsonpartiakért ont könnyet, ha Drogba gólja hamarabb jön, talán az eddigi legszebb meccsé válhatott volna a mérkőzés. Mert amit Afrika narancssárgái az első félidőben műveltek, az a legszebb kameruni, nigériai vagy szenegáli hagyomány folytatása. De a költészetnek az a dolga, hogy belepusztuljon magába a költészetbe, a múzsa folytonos és reménytelen kergetésébe. Hogy a józanság (egy helyzet, egy gól) élje tovább a maga szürke diadalát. Bár mit nem adtak volna a svédek egy apró korty józanságért, s ha még a trinidadi Edwards jobban céloz! De a foci éppen ettől foci, hogy ahol addig fehér foltot gondolt az ember, az most hirtelen megelevenedik. Ecuadorba szeretnék utazni, mondja a hatéves szomszéd kisfiú, aki eddig csak Beckham nevét tudta kimondani. Hislop kapus nevét mormolja lefekvés előtt, hogy biztonságos legyen az álma. A lengyel Jelen kapufájára forgolódik és Robben góljára ébred. És még hol a vége! Mennyi földrész és mennyi csel vár még, hogy felfedezze!
Az angoloknak pedig üzenjük: Rooney nélkül egy tapodtat se! Nem minden csapatban van ugyanis egy önfeláldozó Gamarra, aki a saját kapujába fejelne. Bár állítólag a trinidadi egyezkedések már elkezdődtek... Papp Sándor Zsigmond